Szeretek a Sárvár környéki erdőkben kirándulni, élvezni a csendet, a jó levegőt. Itt tudok igazán feltöltődni egy-egy nehezebb időszak után, mert a fák között kellően le tudok lassulni a folyamatos pörgésből. Az emberi szervezetnek szüksége van a csendre, a nyugalomra, hogy meg tudjon szabadulni a negatív stressztől, ami nagyon tudja rombolni az ember egészségét.

A folyamatos, magas szintű pörgés és az állandó negatív stressz rövid idő alatt ki tudja meríteni az emberi szervezet testi-lelki energiatartalékait. Ez a szakértők szerint civilizációs probléma, ami különböző betegségek kialakulásához vezet hosszútávon. Skóciában az orvosok már receptre írhatnak fel kirándulást. Erre, és több zöld, erdős területre nálunk is szükség lenne.

A tavalyi év folyamán párszor meglátogattam a Sárvártól északra, a 84-es főút elkerülőszakasza mellett fekvő Szatmár erdőt. Egyik ilyen alkalommal a fák között észrevettem egy szarvast, ám esélyem sem volt lefotózni, mert nem várta meg, amíg előszedem a gépet a táskájából. Idén, január legvégén látogattam meg a Szatmár erdőt, hogy kicsit kiszakadjak a megszokott körforgásból és a megszokott környezetből. Éppen az egyik felázott, saras úton ügyeskedtem a biciklimmel, amikor azt vettem észre, hogy nekem balra mozgás támadt a fák között. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy őzek azok. Tőlem körülbelül 100 méterre bukkantak ki a fák közül. A meglepetéstől majdnem leborultam a bringáról. Egy pillanatra megtorpantak, majd gyors szökkenésekkel eltűntek az út túloldalán a fák között. Bár nálam volt a fényképezőgépem, esélyem sem volt arra, hogy lefotózzam őket, mert ismételten a táskában pihent.

Február végén a Vas megyei Farkas-erdőben töltöttem a hétvégét, élvezve a csendet gurultam az aszfaltozott Kéktúra útvonalon, amikor arra figyeltem fel, hogy valami csörtet a fák között. Odanéztem, és meglepve láttam a fák közül kirontó vaddisznó kondát. Mivel nem tudtam, mi a szándéka az anyakocának, gyorsan lefékeztem a bringát, leszálltam róla, és megvártam, amíg elvonulnak. Ez az élmény megemelte az adrenalin szintemet. A Hidegkúti Vadászháznál lévő pihenőhelyen álltam meg, hogy feldolgozzam az élményt, és folytassam utamat a Mária Terézia főhercegnőről elnevezett kút irányába.

A túracélpontom közelében egy rövid időre megpillantottam egy fürge mókust felfutni az egyik fára. Miközben a mókust figyeltem, megpillantom-e újra, amikor a fák között mozgásra lettem figyelmes. Erőltetnem kellett a szememet, mert azt hittem, futókat látok, de néhány pillanattal később kiderült, tévedtem. Két szépen fejlett szarvas szökkent át a fák között. Álltam az úton a biciklimre támaszkodva, és lenyűgözve figyeltem a fenséges állatokat jó néhány percig. Megálltak egy rövid időre, figyelték, mit csinálok, majd sarkon fordultak, és eltűntek a fák között.

Azóta többször is meglátogattam a Farkas-erdőt, legutóbb éppen szombat délután élveztem a csendet a fák között. Volt, amikor a fényképezőgépet készenlétben a nyakamba akasztottam, ám olyankor nem futottam bele se vaddisznókba, se őzekbe, ám ettől függetlenül nem mérgelődtem amiatt, hogy lemaradtam ilyen események megörökítéséről.

Március végén, szintén a Kéktúra aszfaltozott útján gurultam a bringámmal, amikor körülbelül ugyanazon a helyen, ahol februárban a vaddisznókkal találkoztam, egy nagyobb őzcsordába futottam. Köszönhetően az új szemüvegemnek ezúttal hamar észrevettem őket, megálltam, és figyeltem őket, ahogy átvágtak előttem az úton, miközben próbáltam előbányászni a fényképezőgépet, hogy készíthessek róluk pár képet, ám nem várták meg, szépen tovább haladtak. Egy-két őz megállt, megnézett magának, majd a társaik után eredtek.

Lenyűgöző élmény volt számomra, hogy relatíve közelről vehettem szemügyre ezeket az állatokat, még akkor is, ha nem sikerült őket lencsevégre kapni, és megörökíteni a velük való találkozást.

Az erdőben a madarak éneke, az emberi zajtól mentes világ nyugtatóan hat rám, és volt, amikor erdei bóklászásom során azt éreztem, hogy pozitív energiával töltődöm. A friss levegő, a csend, a mozgás mind mentálisan, mind fizikailag pozitívan szokott rám hatni, és egyik ilyen kirándulásom alkalmával a jó ízű vacsora után jól esett volna egy pohár vörösbor, csak éppen nem volt itthon.

Hosszútávon a folyamatos rohanás, pörgés, a fizikai és mentális hajszoltság kimerültséghez vezet, ami megbosszulja magát, míg a rendszeres természetjárás, a friss levegő, a csend segít abban, hogy az ember lelassuljon, kikapcsolódjon, és a lelke is meg tudjon nyugodni. Ezzel segítve a regenerálódását és az egészsége megőrzését.