A napokban értem a végére egy érdekes könyvnek, ami az emberi pszichével foglalkozik. Dr. David J. Lieberman: Olvass az emberekben című könyve egyszerű, de szemléletes és közérthető példákon keresztül mutatja be, hogyan működik az emberi psziché. Számomra nagyon tanulságos és érdekfeszítő volt a könyv.

Ennek függvényében jobban értem a világot és az emberek motivációit. A szerző kitér arra, hogyan függ össze az attitűd, az önbecsülés mértéke és az ego. Ez nagyon egyszerű dolog. Akinek magas az önbecsülése, kicsi az egója, akinek kicsi az önbecsülése, annak nagy az egója. Olyan nem létezik, hogy valaki nagy önbecsüléssel és nagy egóval rendelkezzen, mert a kettő nem fér össze.

A szerző részletesen elmagyarázza, és fel is sorolja könyvében a különböző attitűdöket, az ego hatását a személyiségre és a különböző helyzetekre való reakciókat. A legegyértelműbb az alacsony önbecsüléssel, nagy egóval és agresszív személyiségtípussal rendelkező egyének beazonosítása. Ezek az emberek minden helyzetben agresszívan reagálnak, csak az érdekli őket, hogy vélt igazuknak minden lehetséges eszközzel érvényt szerezzenek. Nem érdekli őket, mi a helyes, és mi a helytelen. Mivel az önbecsülésük alacsony, az egójuk nagy, így az egójuknak engedelmeskednek, és semmilyen, az ő meggyőződésükkel szemben lévő álláspontot nem fogadnak el, azokat támadásnak veszik. Képtelenek a kommunikációra, csak az akaratukat akarják érvényesíteni. Azt hiszik, minél hangosabban üvöltenek, akkor nekik van igazuk. Agysejtek hiányában a gondolkodásra, a mérlegelésre is képtelenek. Ismerjük ezt az archetípust.

Ebbe a csoportba tartozik a közismert celeb, és médiamocsok Berki Krisztián. Hogyan kerülhet egy ilyen létforma egyáltalán a médiába? Egy kulturálatlan, arrogáns, nagyképű, magát a becsülettel dolgozó emberektől különbnek hiszi, holott kevesebb náluk. Minden tekintetben. Jóval kevesebb, egy nyilvánvalóan szégyenteljes embernek tűnő létforma. Nincs önbecsülése, csak egója és agresszív személyiségjegyei. Elég csak megnézni néhány videót, amiben szerepel, és nem kell hozzá pszichológusnak, vagy pszichiáternek lenni, hogy észrevegyük, minden helyzetben a figyelem középpontjában akar lenni, érzéketlen, tapintatlan és bunkó. Szerinte ha valakinek nincs gyereke, akkor már nem is lehet véleménye, álláspontja a gyerekneveléssel kapcsolatban. Beszűkült tudatállapotban leledzik, és képtelen reálisan látni a világot, valamint benne a saját helyét. Valamilyen torz lencsén keresztül tekint a világra, a valóságnak csupán a töredéke jut el hozzá.

Ezek azok az emberek, akik az utakon veszélyeztetnek másokat leszorítással, büntetőfékezéssel. Az utcán simán beléd kötnek, ha úgy ítélik meg csúnyán néztél rájuk. Mindenben és mindenkiben ellenséget látnak. Vajon ezek az emberek tisztában vannak vele, hogy sokszor már-már a kezeletlen elmebetegség tüneteit produkálják? Ideje lenne kezeltetni magukat… Nekem is volt találkozásom ilyen emberekkel. Nagy ego, kicsi önbecsülés, és a maguk igazának a hajtogatása. Velük szemben neked semmilyen módon nem lehet igazad. Mondjuk mész át a zöld lámpán, érkezik a csávó, és elgázol, vagy összeütközik veled. Ki a hibás? Te, mert rosszkor voltál rossz helyen, és minden eszközzel meg akartad akadályozni őt abban, hogy elérje a célját. Ezek az emberek csak a pillanatnyi örömöknek élnek, képtelenek hosszútávon gondolkodni. Számukra értelmetlen az, ahogy a normális emberek viszonyulnak a világhoz, vagy a mentálisan egészséges emberek tudják, a céljaik befektetést igényelnek, időt, pénzt, energiát, tudást, bármit. Képtelenek belátni, hogy tévednek, csak azok a dolgok a jók, amiket ők kitalálnak, vagy amit ők csinálnak. Igazán lenyűgöző kórkép ez a jelenkori Magyarország lakosságának mentális állapotáról… Csak gratulálni tudok hozzá… Az a baj, hogy ezek az emberek nem a betegség okai, hanem a tünetei. A probléma sokkal-sokkal mélyebben gyökeredzik.

Egyértelmű, hogy az egész rendszer úgy rossz, ahogy van. A pszichológia nagyon sok dologra rámutat, és olyan eszközt ad a kezünkbe, melynek helyes alkalmazása sok esetben megoldja a problémáinkat, mert tudni fogjuk, hogyan alkalmazkodjunk az adott szituációkhoz. Szerintem sok esetben szükséges lenne, ha az iskolákban pszichológiai profilt állítanának fel a diákokról, ezzel is kiszűrve a társadalomra nézve kártékony egyéneket. Valamint szükséges lenne az oktatása, a felhasználása a mentális egészség megőrzése érdekében. Tudom, ez így nagyzolónak hangzik, és a tanárok a megmondhatói, milyen nehéz együtt dolgozni a rengeteg különböző karakterű gyerekkel, főleg annak fényében, hogy egy 6-18 év közötti gyereknek még fejlődik, formálódik a személyisége, amit rengeteg dolog és a különböző kapcsolatok, tapasztalatok befolyásolnak, alakítanak. Szerintem az oktatásba be kellene emelni a pszichológiát, természetesen itt nem arra gondolok, hogy a gyerekek olyan szinten foglalkozzanak az emberi psziché működésével, mint egy pszichológus, vagy egy pszichiáter, akik éveket töltenek tanulással, hogy megértsék, mi motivál mondjuk egy sorozatgyilkost, vagy mitől kattan be egy csendes ember és válik dühöngő őrültté. Inkább arra gondolok, hogy tisztában legyenek a különböző személyiségjegyekkel, és legyen olyan eszköz a kezükben, amivel az életükben felmerülő problémákat a lehető legjobban tudják kezelni. Ne ijedjenek meg a nagypofájú, egoista személyektől, hanem le tudják szerelni őket. Természetesen azokkal az emberekkel szemben, akik az agresszív személyiségjegyeket hordozzák magukon, nehezebb dolga van az embernek, de időben felismerve ezeket meghozhatnák a megfelelő döntéseket. Azért is tartom fontosnak a pszichológia beemelését az oktatásba, hogy a gyerekek önmagukat is jobban megértsék, Tisztában legyenek azokkal az érzelmi és egyéb folyamatokkal, amik bennük lejátszódik. Ha az ember képes valamit felismerni, akkor képes rá reagálni és kezelni is. Néha pont az a legnehezebb, hogy az ember beleálljon egy konfliktusba, és ne rendelje alá az akaratát a másik személy elvárásainak, egójának, hanem szembe menjen vele.

Ilyen szituációba futottam bele május elsején Sárváron egy kis bolt előtt várakozva. Előttem is többen álltak sorba, mögöttem is növekedett a sor. Mindenki probléma nélkül várta, hogy bejuthasson, és megvehesse azt, amit akar. Időközben érkezett egy autó, kiszállt belőle két srác. Megnézték a sort, és nem tetszett nekik, hogy hosszú. Egyikük, egy kopasz csávó előre baktatott, és a bejárat közelében várakozó emberkét megszólította, és megkérte, vegye meg azt, amit szeretne. Ember nemleges választ adott, ami a kopasznak nem tetszett, de visszaballagott a helyére. Nézegettem hátrafelé, milyen hosszú mögöttem a sor. Kopasz kiszúrta, odajött hozzám, és megkért, vegyek neki sört. Megkérdeztem:
-Miért?
-Mert nem szeretek várni.
-Az emberek sem szeretnek várni.
-Adok 10 000 Ft-t!
-Az csak pénz.
Emberünk lélegzete elakadt, majd kifakadt, hangot adva nem tetszésének, és úgy forgatva a szavakat, hogy mindenki jól hallja, állítása szerint én azt mondtam, 10 000 Ft nem pénz. Ezután felajánlotta a pénzt bárkinek, aki hajlandó megvenni neki a sört. Érdekes módon senki nem jelentkezett a pénzért. Így a kopasz csávó kénytelen volt visszaállni a sorba a helyére, és kivárni, amíg rákerült a sor, és magának megvenni a sört.

Meglátásom, és a könyvben olvasott dolgok alapján könnyen beazonosítható, ebben az esetben az alacsony önbecsülés és a hatalmas ego kombinációja sarkallta őt arra, hogy a lehető legrövidebb úton célt érjen, akár tisztességtelen eszközökkel is, kikerülve a többi, türelmesen várakozó ember rovására. Nála a cél ebben a szituációban a pillanatnyi örömöt okozó sör minél hamarabb történő megszerzése volt.

Miért nem tettem el a pénzt? Egyszerű: Az önbecsülésem nem engedte meg, hogy elkérjem a pénzt, majd azt zsebre téve elhagyjam a helyszínt. És lehet, hogy a csávó később ököllel vette volna vissza a pénzt. Nem lett volna értelme ilyen bizonytalan kimenetelű szituációba belemenni. Bőven elég volt az, hogy ebben a szituációban a lehető legjobban jártam el, és nem árusítottam ki magam. Biztosan lettek volna olyanok, akik ebben a szituációban eltették volna a pénzt, majd emberünk igényeinek a kielégítése nélkül elhagyták volna a helyszínt. De vajon utána tükörbe tudtak volna nézni?

Kollégáimmal is beszélgettem erről, hogy az iskolai oktatásba be kellene emelni a pszichológiát, és tetszett nekik az ötlet. Szerintük is a legjobb az lenne, hogy az általános iskola ötödik osztályától kezdve tanórai formában tanuljanak pszichológiát a gyerekek, ismerjék és értsék meg az emberi személyiségjegyeket, valamint az ego mozgatórugóit, és megtanulják felmérni a helyzeteket, mikor, hogyan lehet a legjobban reagálni, veszélyes szituációban semmi félreérthetőt, provokációnak minősülő dolgot ne tegyenek. És bizony vannak helyzetek, amikor bele kell állni a konfliktusba. Ehhez adna igazán hasznos eszközt a gyerekek kezébe a pszichológia iskolai pszichológus által.