Sokat bóklászok a neten, sőt, ki lehet jelenteni, internet függő vagyok. Ez talán a belső világom instabilitásából és a kezdetektől meglévő önbizalom hiányból fakad. Pedig vannak dolgok, amiket biztosan tudok, valamint jó vagyok a munkámban. Lehet, hogy éppen ennek a kettősségnek köszönhetem precizitás és alaposság iránti vágyamat. Természetesen a hibáimmal mostanra teljesen tisztába jöttem. Viszont olykor rosszul fejezem ki magam, pedig törekszem az érthetőségre, valamint arra, hogy ne bántsak meg másokat. De nem is ez a lényeg.

Imádok bringázni. Kikapcsol, és feltölt energiával. A környéket többször körbejártam már. Sárvártól Ikervárig eltekerni nem nagy mutatvány, viszont arra a másfél órára teljesen elszakadok a virtuális világtól. Figyelem az utat, a tájat, a környéket, miközben gondolkodni is tudok a különböző dolgokon. Sárvár-Hegyközségtől Celldömölkig, Kissomlyóig, vagy a Scherg Lőrinc Kilátóig bringával suhanni igazi felüdülés számomra. Ráadásul a terepviszonyok miatt komoly kihívás is egyben. Türelem és kitartás kell a nagyobb emelkedők leküzdéséhez. Főleg váltó nélküli bringával.

A Ság hegy büszkén magasodik a kemenesi táj, valamint a lábánál elterülő kisváros, Celldömölk fölé. Tetején a Trianon Kereszt emlékezteti arra az embereket, egykor mily nagy volt Magyarország. A panoráma a Ság tetejéről gyönyörű. Tiszta időben ellátni a Balaton felvidékig is, miközben másik két testvérében is gyönyörködhetünk. Lenyűgöző látvány a három vulkanikus tanúhegy. A Kis-Somlyó a Somló és a Ság hegy minden évszakban kiváló úti cél.

A Kis-Somlyón megkereshetjük a Király követ, ahol a legenda szerint IV. Béla királyunk kíséretével megpihent a tatárok elöl menekülve 1242-ben. A Ság hegyen gyönyörködhetünk a Trianon Keresztben, a kilátásban és a tanösvényeknek köszönhetően a hegyre jellemző ökoszisztémát is megfigyelhetjük. A Vulkán-házban betekintést nyerhetünk a vulkánok világába, és az Eötvös Inga egy eredeti példányát is megcsodálhatjuk. A Sághegyi Múzeumban pedig a hegy történelmébe pillanthatunk be. E két hegyet többször megmásztam, és mindig ugyanolyan kellemes élmény volt. A túrák után jól eső fáradtsággal tértem haza.

A Scherg Lőrinc kilátóhoz is többször ellátogattam már. Kellemes túra a Farkaserdőben. A kilátó Káld közelében található, a 84-es főútról Gérce után kb. 2-3 km-rel kell letérni jobbra, ha az ember Sárvár irányából Sümeg irányába halad.

A Farkaserdőben még nagy melegben is kellemes a hőmérséklet, rengeteg pihenő hely van, ahol meg lehet állni egy kicsit. A csendben az ember hallja a gondolatait, és a minden napos pörgésből vissza tud kapcsolni egy lassabb tempóra, ami segíti a negatív stressz feloldását. A kilátóhoz a Hidegkúti vadászháznál kell letérni a murvás útra, ahol egy tábla jelzi, kb. 2-300 m megtétele után, hogy melyik úton kell elindulni a kilátóhoz. A Scherg Lőrinc kilátó méltóságteljesen áll az erdő határában. A legfelső szintre felérve pazar látvány tárul elénk. Szinte a teljes kemenesi tájegységet belátni. Szemünk elé tárul a Ság hegy, a Somló, a Kis-Somlyó és tiszta időben a Balaton felvidék vonulatai is. A kilátó alatt szántóföldek terülnek el. Ezeken a túrákon a lelkem mindig megnyugszik.

Amikor egy-egy hosszabb túrára megyek bringával, a legfontosabb a biztonság, így verőfényes napsütésben is mindig viselek láthatósági mellényt. Az autósok többsége ennek köszönhetően biztonságos oldaltávolságot tart. Ilyenkor mindig viszem magammal a fényképezőgépemet, hátha valami látványos, vagy hangulatos dolgot tudok lekapni. Imádok fotózni, mert ilyenkor a saját szememmel láttathatom a világot. Olyannak, amilyennek én látom. A kompakt masinám mellett egy Nikon D3400-as tükörreflexes géppel szoktam fotózni. Rengeteg türelmet igényel egy-egy jó kép elkészítése, főleg manuális üzemmódban.

A Somló eddig valamiért kimaradt. Talán a nagyobb távolság miatt. Sárvár-Hegyközségtől megközelítőleg 46 km-re van, ami oda-vissza valamivel több, mint 92 km tekerést jelent. Viszont az érdeklődésemet a hegyen található várrom és a Szent István kilátó keltette fel. Köszönhetően az internetnek. Tájékozódtam a kilátó nyitvatartásáról, valamint feltérképeztem a lehetséges útvonalakat a várromhoz.

A bringát előzőleg szétszedtem darabokra, mindent kipucoltam a szennyeződésektől, újra olajoztam és zsíroztam, valamint ismét beállítottam. A szerelés után a Sárvár-Hegyközség-Sótony-Ikervár-Sárvár-Sárvár-Hegyközség útvonalon próbáltam ki. Ezt a távot többször letekertem megszakítás nélkül, ami körülbelül másfél órás kerülőt jelent erőlködés nélkül.

Egy ilyen túra, ami összesen kb. 6 órát vesz igénybe, komoly felkészülést igényel. Nem a távolság miatt, hanem az energiafelhasználás szempontjából. Az elvesztett energiát pótolni kell, különben az ember az energia veszteség miatt szenved balesetet. Így feltankoltam a hátizsákomat jó pár energiaszelettel, és izotóniás sportitallal, elkerülve a nagyobb energiaveszteséget és a kiszáradást. Az interneten ellenőriztem az útvonalat, amit a három lehetséges útvonal közül kiválasztottam. Az internetes útvonaltervező azt az útvonalat jelölte sportosnak. Minden készen állt a túra teljesítéséhez. Volt összesen hat energiaszeletem, minden órára egy darab, és három liter sportitalom, valamint a fényképezőgépem a táskájában pihent.

Kellemes, napsütéses idő volt, amikor nekivágtam az útnak. Megvolt a pontos ütemtervem a túrát illetően. A bringa könnyedén vette az első szakaszt. Hamar elértem Sitkét, a dombról legurulva gyorsan elértem a központot, majd folytattam utamat Nagysimonyi irányába. Út közben oda-oda pillantottam a Ság és a Somló kettősére. Tiszta volt a levegő, mert a távolabb lévő Somló sötétkék foltként látszott a közelebb lévő Ság hegy mögött. Nagysimonyi után Tokorcs, majd Celldömölk következett. A kisvárosba érve Pápa irányába fordultam. Elsőként Mersevát, majd Külsővat következett. Az emelkedőkre való felkapaszkodás miatt izmaimban kellemes fáradtság jelentkezett.

Mersevát után, a Marcal közelében tartottam pár perces pihenőt, ittam egy kevés italt, és megettem az egyik energiaszeletet. Nem siettem, az egész napot ennek a túrának szenteltem. A körülbelül tíz perces pihenő után folytattam utamat. Elhagytam Vas megyét, és a megyehatár átlépése után már Veszprém megyében folytattam utamat. Külsővat, majd Nemesszalók következett. Ez a terület ismeretlen volt számomra, így az út egy részét nézelődéssel töltöttem. A bringa könnyedén falta a kilométereket, észre se vettem szinte, mekkora távot tettem már meg, mióta déli, dél-keleti irányba fordultam Nemesszalóknál. A menetszél kellemesen simogatta a bőrömet. Tartottam egy kis szünetet, ismét elfogyasztottam egy energiaszeletet és ittam a sportitalból. Elővettem a fényképezőt, és lőttem pár képet. Ezek csak azt a célt szolgálták, hogy megfelelően beállítsam a gépet a tájkép fotózáshoz. A távolban emelkedő Somló látványa lenyűgözött. Korábban még sosem másztam meg. A Szent István kilátóról és a várromról is csak az internetes tájékozódás miatt tudtam. Ez elég indok volt a túrához.

A pihenő után újult erővel vágtam neki az utolsó szakasznak, mely terveim szerint már a Somlón ért véget. Közepes tempót diktáltam magamnak, hiszen visszafelé is végig kellett mennem az úton, és ami a Somló felé könnyebbséget okozott, az a visszaúton kihívásként jelentkezett.

Ahogy közeledtem a hegyhez, egyre jobban kibontakozott a távolról már ismert alakja, és a várrom sziluettje. A Somló lábánál megálltam egy rövid időre, hogy szemügyre vegyem a hegy számomra impozáns magasságát. Elővettem a kinyomtatott térképet, és megnéztem, merre kell elfordulnom, hogy a kilátóhoz tudjak menni. Miután meggyőződtem arról, hogy jó irányba tartok, elővettem a D3400-at, és készítettem a hegyről és a várromról pár képet. Ameddig tudtam, biciklivel haladtam fölfelé, de amint meredekebb lett az út, leszálltam a bringáról, és úgy toltam felfelé, figyelve, mikor melyik irányba kell elfordulnom. Ahogy egyre magasabbra kapaszkodtam a Somlón, úgy bontakozott ki egyre jobban előttem a hegyet körülölelő táj. Mint amikor a Ság hegyre kapaszkodtam fel. Lenyűgözött a panoráma és a veszprémi táj szépsége.

A hegymászás közben többször iktattam be pihenőt, és lőttem pár képet, majd újult erővel folytattam utamat a kilátó irányába. A hőmérséklet kellemes volt, az égbolt tiszta, a nap jólesően melegítette a hátamat. Kellemes, nyugodt hangulatban kapaszkodtam fölfelé a hegytetőre.

A tervezettnél kicsit később értem fel a Szent István kilátóhoz, de ezt nem bántam. Letámasztottam a bringámat, és gyönyörködtem a kilátásban. Pár percig csak álltam, és néztem a messzeségbe. Lenyűgözött a környék szépsége. Magamban megállapítottam, hogy a természet nem tud hibázni. Izmaimban kellemes fáradtság áradt szét, majd jött egy hatalmas endorfin löket, ami határtalan örömöt és boldogságot szabadított fel bennem. Lassan letettem a táskámat a földre, és kivettem a fényképezőgépemet. Kicsit módosítottam a beállításokon, és próbaként lőttem pár képet, majd visszanézve őket még egy kicsit állítottam a gépen. Újabb képeket lőttem, és elégedett voltam az eredménnyel. A kilátóról és az előtte látható keresztről, valamint a szoborról is készítettem pár képet. Pihenés képen leültem egy kicsit az egyik padra, és élveztem a friss tavaszi levegőt, valamint a gyönyörű látványt. Közben a gondolataimba mélyedtem, és elővettem a megbontott sportitalt, amiből nagyokat kortyoltam. Az endorfin továbbra is tombolt a szervezetemben, aminek hatására boldog elégedettséget éreztem.

Miután kellően kipihentem magam, lezártam a bringát, és felmentem a kilátóba. Csodálatos látvány tárult a szemem elé. A kilátóból 360 fokban körbe tudtam nézni. Készítettem pár képet minden irányba. A várromra szinte madártávlatból láttam rá. Gyönyörködtem a távolban magasodó Ság hegy sziluettjében és a közelebb lévő Balaton felvidék vonulataiban. Nem foglalkoztam azzal, mennyi ideig gyönyörködtem a kilátóból a panorámában. Kellemes nyugalom áradt szét a lelkemben. Régóta nem éreztem ilyet. Mintha megállt volna az idő. Nem tudom, mennyi idő telt el, mikor úgy éreztem, ideje indulnom, de előtte még meg akartam keresni a várromot.

A büfében vettem pár apróságot, mielőtt elindultam volna a romhoz. Követtem az útjelzéseket, és hamar odataláltam. Miközben a kilátóhoz kapaszkodtam fel, elhaladtam a várrom mellett, csak nem fordultam le az adott ponton, mert eredetileg is így terveztem, hogy visszafelé látogatom meg. Az erdőben csend honolt, csak a madarak csivitelése hallatszott. Próbáltam elképzelni, milyen lehetett teljes pompájában, hogyan élhettek itt az emberek a reneszánsz korban, és az utána következő években. Az interneten olvastam egy kevés információt a vár múltjáról, de az nem adta vissza azt a hangulatot, amit a romok árasztottak magukból.

Miközben a romok között bóklásztam, folyamatosan fotóztam. Olykor megálltam néhány pillanatra, behunytam a szemem, és a fantáziámra bíztam magam. Beszívtam a régik korok levegőjét. Megérintett a történelem. Elképzeltem, milyen hősiesen harcoltak a várvédők a törökök ellen, hogyan foglalta el Bottyán generális a kuruc időkben, és milyen lehetett az élet békeidőben. Kinyitottam a szemem, és elmosolyodtam. Pontosan ezért az élményért akartam ide felmászni. Ismét lőttem jó néhány képet a romokról és a környékéről. Ezután lassan visszaereszkedtem. Út közben megálltam pár percre a Kinizsi sziklánál. A mítosz szerint miközben legendás hadvezérünk felfelé kapaszkodott a hegyoldalon, megállt pihenni ennél a sziklánál, és amikor ráült, súlya alatt megroggyant a kőtömb.

Kényelmes tempóban ereszkedtem lefelé a hegyoldalon. Amikor ismét a hegy lábánál voltam, déli irányba haladva megkerültem, megkerestem a Hegykapu éttermet, és elfogyasztottam egy ízletes, laktató ebédet. Kifizettem a fogyasztásomat, majd kényelmesen leereszkedtem a hegy déli oldalán, utána már hazafelé vettem az útirányt. Újabb háromórás tekerés várt rám.

A kirándulás feltöltött energiával, és a hegymászás, valamint a látnivalók miatt lelkesen tekertem vissza azon az útvonalon, amelyiken jöttem. Tudtam, hogy még jó néhányszor meg fogom mászni a hegyet a többi látnivaló miatt, és ez jóleső érzéssel töltött el. A szikrázó tavaszi napfényben nem foglalkoztam a fáradtsággal, csak faltam a kilométereket a bringámmal. Ismét keresztülhaladtam Nemesszalókon, majd nyugati irányba fordulva Külsővat következett, a megyehatár átlépése után meg már a jól ismert kemenesi község, Mersevát házai és utcái tűntek fel. A Ság hegy látványa örömmel töltött el, így egy kicsit nagyobb tempóra ösztökéltem magamat, hogy minél hamarabb Celldömölk ismerős útjain haladhassak. Mivel jól ismertem az utat, kicsit nyugodtabban hagytam magam mögött a kisvárost, és megállás nélkül folytattam az utamat egészen Nagysimonyi határáig. Ott iktattam be egy újabb pihenőt. Hiába ebédeltem bőséggel, a huzamos tekerés miatt ideje volt pótolnom az elvesztett energiát. Két energiaszelet és jó adag sportitalt fogyasztottam el. Jó negyedóráig pihentem, mielőtt visszaszálltam a nyeregbe. Ennyi idő kellett, hogy az energiaszeletek kifejtsék a hatásukat.

Szükségem is volt a plusz energiára, tudva, hogy Sitkénél a Hercseg hegy mellett elhaladó út meredek emelkedője vár rám. Imádtam ide feltekerni. Jól megmozgatja az ember minden izomcsoportját. Mindig is úgy gondoltam, a természet a legjobb edzőterem. Könnyed tempóban haladtam át Sitkén, és egy kis pihentető gurulás után az izmaimat megfeszítve nekiálltam az emelkedőre való felkapaszkodásnak. Teljes testtel feszültem neki a pedáloknak, hogy leküzdjem az egyre magasabb emelkedőt, míg végül sikerült felérnem a tetejére. Elégedetten elmosolyodtam, hogy ismételten sikerült felkapaszkodnom ide. Innen már gyerekjáték volt jó tempót diktálva hazafelé venni az irányt. Ezen a szakaszon már csak kisebb emelkedők voltak, amiket jól ismertem, így tudtam, milyen erőbeosztást kell alkalmaznom, hogy túljussak rajtuk. A nap már a látóhatár felé közelített, amikor tagjaimban kellemes fáradtsággal hazaértem a túrából. A végén annyit mondtam: Megérte.