A szólásszabadság és a véleményalkotás alkotmányos jog. Vajon mennyire vannak ezzel tisztában az emberek? Ezzel kapcsolatos szubjektív gondolataimat fogalmazom meg.
Napjainkban, az internetnek köszönhetően rengeteg nyilvános platformon oszthatjuk meg a gondolatainkat, web-, videómegosztó- és közösségi oldalak, blogok, fórumok kínálják szolgáltatásaikat, amik segítségével megoszthatjuk gondolatainkat, élményeinket valamilyen dologgal kapcsolatban.
Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy amikor valamit egy-egy nyilvános platformon megosztanak, legyen az bármilyen tartalom, onnantól kezdve szabadon véleményezhetővé, kritizálhatóvá válik. Miért? Mert az adott személy teremti meg a jogalapot a megosztásával arra, hogy valaki megfogalmazza a véleményét, észrevételeit, álláspontját, kritikáját az adott tartalommal kapcsolatban. Ami fontos, hogy ezt milyen stílusban teszi az ember, hiszen nem kell minden egyes véleményt, kritikát figyelembe venni, főleg, ha az nem releváns, hanem csak trollkodás, vagy igénytelenül odaböfögött „Hö, ez fos!” stílusú suttyó kinyilatkoztatás.
A magam részéről szeretek olyan véleményeket, kritikákat, észrevételeket olvasni, amik érvelnek valami mellett, vagy valami ellen. Nem várom el senkitől, hogy minden dologban egyetértsen velem, sokszor pont abból lehet nagyon sokat tanulni, ha két, vagy több ember eltérő állásponton van, és kulturáltan tudják az érveiket ütköztetni, tiszteletben tartva a másik fél véleményét. Ezt nevezik konstruktív vitának, miközben az álláspontok közelednek egymáshoz.
Ez nem mindenkire igaz, vannak, akik csak a saját, beszűkült világukban képesek élni, és azt hiszik magukról, hogy mindent jól csinálnak, ám amikor valaki szembesíti őket a tévedésükkel, akkor fel vannak háborodva, mert hiányzik a tudásuk, nincs vitakultúrájuk, hiányoznak az érvek, amikkel meg tudnák védeni az elgondolásukat. Általában azzal a szerintük megfellebezhetetlennek tűnő „érvekkel” védekeznek, hogy „Nekem így tetszik!” vagy a klasszikus „Csak!”. Ezek a se nem érvek, se nem indokok kategóriájába tartoznak, ezekkel nem lehet mit kezdeni, maximum rávilágítani arra, hogy ezzel nem magyarázták meg, nem érveltek az adott dolog mellett, vagy ellen.
Rengeteg dolgot véleményezhetünk, hiszen rengeteg tartalom születik a mindennapok folyamán. Például egy könyvet, amit olvastunk, egy filmet, amit megnéztünk, zenét, amit meghallgattunk, bármit, amivel találkozunk. Igen, a politikai pártokat is véleményezhetjük, kritizálhatjuk, megfogalmazhatjuk, hogyan ítéljük meg őket. Viszont nem mindegy, ezt hogyan tesszük. Lehetünk suttyók, közönségesek és alpáriak, ám szerintem a legjobb, ha higgadtan, átgondoltan építjük fel és fejtjük ki a véleményünket, logikusan érvelve, rámutatva a dolgok lényegére, ezáltal felkínálva a lehetőséget a másik félnek, hogy átgondolja az álláspontját. Kerüljük az agresszív, erőszakos „Akkor is nekem van igazam!” stílust és mentalitást. Ezzel csak azt érjük el, hogy mindenki megutál bennünket.
Barátaimmal, ismerőseimmel, kollégáimmal beszélgetve jutottam arra a felismerésre, hogy a normálisan megfogalmazott véleményt, kritikát érdemes meghallgatni, függetlenül attól, ki fogalmazza meg. Szeretem a saját véleményemmel, álláspontommal kapcsolatos ellentétes véleményeket, észrevételeket meghallgatni, mert ez egy lehetőség, hogy a sajátomét felülvizsgáljam, átgondoljam, valóban jól értelmezem-e az adott dolgot, tényleg igazam van-e.
Sajnos sok emberből hiányzik a normális vitakultúra, van, aki mindent a saját erőszakos, vagy kicsinyes módján akar megoldani. Például minden negatív véleményt, ami vele, vagy tevékenységével kapcsolatos, támadásnak vesz, nem tudja a helyén kezelni, és anélkül, hogy a valódi tartalmát felmérné, megértené, inkább törli, vagy törölteti. Platformtól függően.
Mióta levizsgáztam az egykori OKJ keretében Fotográfus- és fotótermék-kereskedőként, azóta még nyitottabb lettem a világra, és befogadóbb a normális, őszinte véleményezésre. A vizsgán jogosan kaptam negatív kritikát a vizsga elnökétől a vizsgaremek képeimre. Streetfotókkal akartam készülni, végül csak szimpla, üres, unalmas utcaképek lettek. A negatív kritika a vizsgán rosszul esett, de tudomásul vettem. Pár hónapig gondolkodtam rajta, mire megértettem a lényegét, és vettem a fáradságot, hogy visszajelezzek az elnöknek, megköszönve a kritikáját.
A nyilvános felületekre kikerülő tartalom olykor kérdéseket vet fel, az ember nem érti az adott tartalom lényegét, mondanivalóját, ezért megfogalmazza a kérdéseit. Ilyenkor bizony előfordul, hogy akinek a kérdést felteszi az ember, nem tud, nem akar válaszolni a számára kényelmetlen kérdésre, és az embert mint provokátort, az őt folyamatosan piszkáló szemétládaként igyekszik beállítani. Ez akkor működhet, ha van támogatottsága, van protekciója az adott felületen, mondjuk egy fórumon. Engem mindig arra tanítottak, hogy ha kérdéseim vannak, mert nem értek valamit, nem tiszta a számomra az adott dolog, akkor tegyem fel azokat. Ha a másik fél megfelelően értelmezi a kérdést, és nem támadásnak veszi, akkor egy előremutató, konstruktív vita, véleménycsere alakulhat ki, amiből az érintett felek profitálni is tudnak.
Amit nem szabad kritizálni, pláne nem rosszindulatból, az mások külseje. Az ember sokat tehet a teste érdekében, hogy ne legyen például megereszkedett pocakja, vagy lefogyjon, viszont bizonyos dolgokra nincs ráhatása. Ilyen például az arca, vagy a fejformája. Emiatt senkit nem szabad hátrányosan megkülönböztetni, merő rosszindulatból, gonoszságból kritizálni.
Minden nyilvános platformon találkozhatunk trollokkal, akik mindenkivel szemben ellenségesek, provokatívak, szándékosan generálják a feszültséget. Őket nem könnyű leszerelni, de nem is lehetetlen. Szerintem a legjobb módszer, ha viccet csinálunk a trollból, főleg, ha tudunk frappáns megfogalmazásokkal operálni. Természetesen más módszerek is léteznek a trollok leszerelésére, kiiktatására.
A véleményünk megfogalmazása során mindig törekedjünk arra, hogy higgadtan, átgondoltan tegyük azt, kerüljük a személyeskedést, és ne is hagyjuk magunkat belerángatni ilyen játszmákba. Fejtsük ki, mi az a dolog, ami tetszik, nem tetszik az adott dologban, legyen az egy film, könyv, fotó, vagy bármi más. Fontos kiemelni, hogy a véleményünk minden esetben szubjektív, a tapasztalataink, világlátásunk, élményeink, műveltségünk, tudásunk alapján alkotjuk meg azt az adott dologgal kapcsolatban. Bármennyire is törekszünk arra, hogy a lehető legjobban, legátfogóbban fogalmazzuk meg, hogy mit gondolunk az adott dologról, mindig lesznek, akik nem fognak vele egyetérteni, viszont ez normális dolog. Nem kell a saját véleményünket, álláspontunkat mindenáron ráerőltetni másokra. Mások észrevételei, meglátásai segíthetnek abban, hogy árnyaltabbá váljon a gondolkodásmódunk.
Ne hagyjuk, bárki elvegye tőlünk a szólásszabadsághoz, véleményalkotáshoz való jogunkat. Amikor szükségét érezzük, juttassuk kifejezésre, mi hogyan vélekedünk egy-egy dologról, milyennek ítéljük meg azt, amivel szembetalálkozunk. Még egy fórum esetében se riadjunk meg a moderátorok, operátorok fenyegetőzésétől, pláne, ha egyértelmű, hogy egy rossz dolgot védelmeznek, és a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet erre. Természetesen, ha az ember túllő a célon, és rendre utasítják, azt el kell fogadni. Viszont ne alkudjunk meg, ne adjuk fel az álláspontunkat csak azért, mert valaki agresszívan támadja azt. A vélemények, kritikák megfogalmazásánál elsődleges szempont, hogy mindig önazonos legyen a személyiségünkkel, ne vegyünk fel egy olyan szerepet, ami ellentétes azzal, amilyenek valójában vagyunk.
Zárszóként: Bátran alkossunk véleményt, tegyünk észrevételeket, fogalmazzuk meg a kritikáinkat, viszont az mindig legyen őszinte, logikus, tárgyilagos, lényegre törő, ne reagáljunk semmire indulatból, a szándékos provokációnak ne dőljünk be, még ha szívesen be is olvasnánk az illetőnek. Az ilyen dolgoktól, melyekkel érzelmi reakciót akarnak kicsikarni, hogy lerántsanak a saját szintjükre, mindig távolodjunk el, és csak akkor reagáljunk rá, amikor higgadtak vagyunk. Éljünk, és ne visszaéljünk alkotmányos jogainkkal.
