Pete egyik rejtett műhelyében üldögélt, és elemezte a Johntól kapott információkat a támadásokkal kapcsolatban. Petra nyomkövetőjét figyelte, amit a lány beleegyezésével ültetett be a testébe. Tudta, hogy már nincs John lakásában. A fejvadászt, aki biztos helyre vitte a lányt, nem ismerte. John bízott benne és ez neki elég volt.

Ekkor futott be egy jelzés Will telefonjáról, amint Alicia-t hívta. Hiába alkalmaztak titkosítást, alig 15 másodperc múlva visszafejtette a beszélgetést. Eleinte értelmetlen zagyvaságot kapott. Ez egy második titkosítószoftver miatt volt, ám ez nem zavarta Pete-et. Elég volt néhány kulcsszó visszanyerése, és máris a teljes beszélgetést érthetővé lehetett tenni. Amint meghallotta, hogy a „drón” szó viszonylag sokszor elhangzott, tudta, mire készülnek. Elmosolyodott, és máris továbbította az információt Johnnak.
Közben a támadás idején a különböző műholdak által a térségről készített nagy felbontású képeket és rádiójeleket elemezte a rendszere. Jó pár órája töltögette le a képeket a különböző tartományú rádiójeleket. Abban az időszakban néhány bolygókerülő civil járat tartózkodott a térségben, turistákat szállítva. Egy-két járat messzebbre merészkedett a bolygótól, hogy nagyobb élményben részesítse az utasokat. Aki elég bátor volt, néhány perces űrsétát is tehetett. Ezeket a hajókat könnyű volt azonosítani. Pete nem is foglalkozott velük különösebben. Eleinte azt gondolta, a támadók a védelmi műholdak hatótávolságán kívül voltak. Akkor döbbent meg, amikor szembesült vele: a cirkálót leszállás közben támadták meg. A cirkálók ritkán szálltak le a Földre.
A bolygó körül keringő védelmi műholdak adataihoz viszont nem volt egyszerű hozzáférni, azok adatai egyből az Űrvédelmi központ adatbankjába futottak be. Kívülről semmilyen módon nem lehetett csatlakozni a központ hálózatához, mintegy hermetikusan védték a számítógépeket a külső támadásoktól. A műholdakat úgy hangolták, hogy a viszonylag nagyobb méretű, határozott pályán mozgó objektumokat elemezzék, szükség esetén néhány millió km-es távolságból is a naprendszeren belül.
Aznap, mikor a cirkálót megtámadták a Föld közelében, a műholdak alapszintű védelemre voltak állítva, így a támadók viszonylag közel tudtak merészkedni. Viszont így is bőven kívül voltak az alap védelem hatótávolságán és a turista járatok látótávolságán. Legalábbis addig, amíg várakoztak. Amikor támadásba léptek, egyetlen műhold sem érzékelte őket, így nem is reagáltak a támadásra.
Pete szórakozottan egy képregényt lapozgatott, miközben a számítógépei maximális kapacitással elemezték a képeket és a rádióhullámokat. A háttérben valami régi rock szám szólt. Pete imádta a XX. és a XXI. századi zúzós zenéket. Tetszett neki a nyers vadságuk. Miközben félhangosan dúdolta a szám dallamát, a rádióhullámokat elemző számítógép jelzett. Pete először csak felpillantott, majd a székével odagurult a monitorhoz, és elkezdte vizsgálni, mit talált a program. Közben a különböző infravörös tartományokban készült képeket elemző program is végzett, és több képet rakott egymás mellé, automatikusan kiemelve a szokatlan jelenségeket. Pete rápillantott a másik monitorra, majd szélesen elmosolyodott:
– Helló, kedves idegen!…
A képeken néhány vadászgép, valamint a rejtőzködő főhajó volt látható. Bár Pete nem értett az űrhajókhoz, azt meg tudta állapítani, egyik sem földi eredetű hajó. A képeken megjelölte a lényeget, átküldte Johnnak és az őrnagynak. Elégedetten hátradőlt és hangosabbra állította a zenét.

Alicia a feketepiacon szerzett be egy szinte új, nagy felbontású kamerával rendelkező drónt. Pontosabban nem ő, hanem egyik alvilági kapcsolata. A feketepiacon nem szokás kérdezősködni, mire kell egy drón, csak a pénz a lényeg, na meg az, hogy senki ne kutakodjon, ha az eladott darabbal valamilyen bűncselekményt követnek el.
A megbízott férfi csak a szokásos „Ismeretlen” nevű megbízótól kapott üzenetet Petra fényképével és adataival. Az volt a feladat, hogy a drón segítségével találja meg a lányt a városban és a környékén. Amint megtalálta a lányt, az előlegnek szánt 20 000 dolláron felül további 55 000 dollárt kap jutalmul.
A férfi betáplálta a lány adatait a drón memóriájába, és elindította felderítő útra. Első körben a lány lakása és munkahelye körül vetette be a drónt. Néhány utcával odébb leparkolt egy furgonnal, majd elindította a drónt. A furgon belsejében kialakított vezérlőpult segítségével irányította, és rögzítette az utca forgalmát. Folyamatosan összehasonlította a lányról kapott információkat az éppen lefotózott nőkkel. Eredménytelenül.
Egy hétig folyamatosan megfigyelte Petra lakásának és munkahelyének környékét. Sikertelenül. Munkásokat látott mozgolódni a lakás körül, de a lányt nem látta felbukkanni. Néhány nap elteltével szóba elegyedett a munkásokkal, azt mondta nekik, pusztán kíváncsiságból. Tőlük megtudta, a lány egy időre a barátjához költözött. Megköszönte az információkat, adott nekik 15 dollárt.
Ezután a lány munkahelyén érdeklődött. Egy szolgáltató cég munkatársának adta ki magát, mondván, Petra megrendelt egy szolgáltatást, amiről a napokban kellett volna egyeztetniük, de a lányt nem tudja elérni semmilyen formában. A recepciós lány annyit mondott, hogy néhány nappal korábban betelefonált, személyes okok miatt nem tud bemenni dolgozni, a többit már a közvetlen főnöknőjével beszélte meg. A férfi bólintott és megköszönte az információkat. Már a kijárat felé tartott, mikor eszébe jutott egy kérdés. Visszament a recepcióhoz érdeklődni:
– Csak még egy kérdést…
– Maga Columbo rajongó? – mosolygott a lány, ám a férfi a fejét rázta.
– Nem. Azt se tudom, miről vagy kiről van szó… csak azt szeretném megtudni, nem tudja-e véletlenül, hogy hol lakik a hölgy barátja? Esetleg ott megtalálnám, és akkor tudnék egyeztetni vele a szolgáltatásunkról. Tudja, amikor valaki megrendeli a szolgáltatásunkat, felkeressük személyesen, mindent elmondunk, amit tudnia kell és a kérdéseire is válaszolunk.
– Sajnos nem tudom. Minden itt dolgozóról csak annyit tudok, amennyit feltétlenül muszáj.
– Köszönöm, nagyon kedves volt kisasszony. Ezért a bájos mosolyért és elbűvölő kedvességért megérte idejönnöm – bókolt a férfi a lánynak, aki örömmel vette a kedves szavakat.
A férfi beült a furgonba, felhívta Will-t, és érdeklődött, tudja-e, merre található John lakása. Will megadta a régi címét, amit ismert, de azt nem tudta megmondani, hogy hova költözött John, miután szakított Petrával. Viszont tudta, hol lakott korábban a lány, így megadta az ő régi címét is.
A férfi megköszönte az információkat, és elment a megadott címekre. Mindkét lakásban már új lakók éltek. Folytatta a színjátékot, és így érdeklődött mindkét helyen a lány után, de nem jutott előrébb. Közben a drón automata üzemmódban pásztázta a környéket. A férfi visszaült a furgonba, és átnézte a drón által készített képeket. Semmi. Még mindig.
Elgondolkodott, hogyan tudna hatékonyabban kutatni a lány után. Behívta a város térképét, felosztotta szektorokra, és a következő hetekben minden szektort alaposan átnézett a drón segítségével. Türelmes volt, tudta, hogy egy ekkora város átvizsgálása nem könnyű, ráadásul minden alkalommal meg kellett találnia a megfelelő magasságot, hogy jó képeket készíthessen az arcokról.
A külterületekkel kezdte a kutatást és úgy haladt a város centruma felé. Bármikor, amikor rendőrök érdeklődtek, mit művel a drónnal, azt mondta, csak az épületeket fotózza, mert szeretné a képeket felhasználni egy animációs-filmhez, melyet szeretne benevezni egy pályázatra. Mindig megmutatta a pályázat feltételeit, így nem zavarták tovább. Szükség esetén a részben kész animációt is megmutatta, amit alibiből készített.
Már túl volt a külterületek és a kertvárosi részek átkutatásán. A város nyugati részénél járt, körülbelül félúton a kertváros és a város központ között. Jó pár napja készítette a képeket folyamatosan, amikor a furgonban a számítógép találatot jelzett. Megvolt Petra. Ráállította a drónt, hogy biztos távolságból automatamódban kövesse. Beindította a furgont, és a lány után ment, a drón által jelzett útvonalon. Felkészült a lány elrablására. Petra bement egy könyvesboltba, a férfi leparkolta a furgont, és eltette a drónt, ezután előkészítette a kábítószerrel töltött üvegcsét. Tudta, hogy gyorsnak és észrevétlennek kell lennie az eredményes emberrabláshoz.
Bement a lány után az üzletbe, nézelődött, bele-bele lapozgatott egy-egy könyvbe. Közben, ahogy nézelődött, véletlenül meglökte a lányt, miközben beadta neki a kábító folyadékot. Bocsánatot kért az ügyetlenségéért. A lány mosolyogva mondta, hogy nem történt semmi. A férfi megkérdezte, engesztelésül meghívhatja-e valamire, ám Petra elhárította a gesztust. Kicsit még beszélgettek, a férfi az órájára pillantott, és elköszönt a lánytól, mondván, más dolga van. Petra is önkéntelenül az órájára pillantott. Eszébe jutott, hogy meg akarta látogatni a nővérét. Tett néhány lépést az üzlet kijárata felé, amikor hirtelen minden elsötétült előtte.
Egy szűk, levegőtlen helyiségben tért magához, megkötözve. Will arca volt az első, amit megpillantott. Will gúnyosan mosolygott. A kábítószertől még mindig homályos volt a tudata és a látása, így nem tudta felfogni, mi történt vele.
Alicia élvezettel nézte a monitorán a videó közvetítést. Végre elértek valami eredményt. Látta, hogy a lány még kába. Arra gondolt, John mennyire meg fog lepődni, mikor a küldetése után visszatér, hogy imádott barátnőjét senki nem tudta megvédeni. Will-től tudott arról, hogy a férfit két hónapra az űrbe küldték.
Amíg Petra eszméletlen volt, alaposan átvizsgálták nyomjelző után. Nem találtak semmit a ruhájába vagy a táskájába rejtve. A telefonját is átvizsgálták, ott sem találtak helyzetjelzőt, a beépített GPS-t kikapcsolták. Alicia utasított két nőt, hogy vetkőztessék le a lányt, és úgy is vizsgálják meg, nem ültettek-e a testébe nyomkövetőt. Biztosra akart menni, hogy senki nem találja meg idő előtt Petrát John szövetségesei közül. A vizsgálat alig fél óráig tartott, és az sem hozott eredményt. Will és Alicia megnyugodtak, hogy sikerült a tervük. Már csak meg kellett várniuk John visszatérését, és szembesíteni a ténnyel, milyen veszélybe sodorta a lányt.

Az őrnagy elgondolkodva szemlélte a Pete-től kapott képeket és adatokat. „Szóval nem kalózok voltak…” gondolta magában. A hivatalos nyomozás véget ért, és bejelentették, a támadásokért a térségben újra aktív űrkalózok felelősek.
Gates őrnagy lemondóan sóhajtott. Nem szívesen egyezett bele a nyilatkozat kiadásába, de nem volt más választása, felettesei nyomást gyakoroltak rá. Utálta a bürokrácia útvesztőit, ahol fontosabb volt a hivatalos látszat, mint az igazság.
Annak viszont örült, hogy John a kapcsolatai segítségével viszonylag hamar kiderítette, nem a kalózokat kell üldözni. Gates őrnagy tapasztalatból tudta, hogy a kalózok rendszerint eldicsekednek a támadásaikkal, és szeretnek foglyokat ejteni magas váltságdíjért. Ilyen az elkövetett támadások után nem történt. Információi szerint visszahúzódtak más térségbe, könnyebb prédák reményében.
A múlton merengett. Annak idején maga is részt vett nem egy hadjáratban a kalózok ellen, ott ismerte meg Johnt és Will-t, a két legígéretesebb űrvadász újoncot. Akkor még százados volt. Johnt eleinte nem tartotta sokra, túl arrogánsnak és felelőtlennek tartotta, Will szabály- és parancskövetőbbnek bizonyult, viszont úgy tűnt, John és Will jó csapatot alkotnak, annyira jó volt köztük az összhang. Egyikük leleményes, kezdeményező, másikuk megfontolt, alapos.
Később megtapasztalta, hogy John a legnagyobb veszedelem közepén is képes a bajtársai segítségére sietni, míg Will a látszattal ellentétben egyáltalán nem hajlandó segíteni.
Mindketten jó pilóták voltak, ám a kalózok ellen folytatott hadjáratok során az őrnagy számára kiderült, hogy John mindig ötletel, gondolkodik, mielőtt cselekszik, még akkor is, ha sokszor úgy tűnt, gondolkodás nélkül vetette bele magát egy-egy csatába. Az mindig csak utólag derült ki, mindent alaposan megtervezett. Szükség esetén menet közben improvizált valami váratlant, míg Will sok esetben csak annyira volt hajlandó, hogy életben maradjon.
Egyik ilyen hadjárat során jelentős kalóz túlerővel találták szembe magukat, a segítségükre küldött hajók még két órányira voltak. Ráadásul a kalózok fejlettebb fegyverekkel rendelkeztek, ami tovább rontotta az esélyeiket.
A kapitány minden tapasztalata ellenére a cirkáló halálos csapdába került, nem tudta sem a fő hajót, sem a vadászgépeket hatékonyan támadni. A szemtől-szembe csata a megsemmisülésükkel fenyegetett. A teljes legénység azon gondolkodott és dolgozott, hogyan tudnának egy kis időt nyerni.
Az ellenséges vadászgépek egyenkénti levadászása macerásnak, fáradtságosnak és kivitelezhetetlennek tűnt, mivel idővel úgyis feltűnt volna a többieknek, mire megy ki a játék.
John viszont úgy gondolta, néhány vadászgép észrevétlenül le tudja szedni a kalózok vadászgépeinek egy részét. Kérte a térképészeket, mutassák meg a térséget, milyen lehetőségeik vannak. Mindenki a térkép köré gyűlt és kíváncsian figyelték, John milyen megoldással rukkol elő. A szenzorok által gyűjtött adatokat is kivetíttette, hogy jobban megtervezhesse a manővereket.
A térség néhány porszemcsét, negyed és ötöd osztályú üstökösöket, valamint elszórtan pár aszteroidát és egy kisebb kőzetbolygót tartalmazott. A térképen a kalózok helyzete is jól látszott. John önkéntelenül elmosolyodott. Feltett egy költői kérdést, miközben a saját és a kalózok helyzetét mutogatta a térképen:
– Csak nekem tűnik úgy, hogy belefutottunk egy Kobayashi Maru szerű tesztbe?
Mindenki értetlenül nézett rá, ezért körvonalakban elmagyarázta, miről van szó. Abban mindenki egyetértett, hogy nyíltan felvenni a harcot a kalózokkal öngyilkosság, viszont elmenekülni sem tudnak elég gyorsan. Hiába fedeznék vadászgépek a hajót.
A térképen jól látszott a fő hajó, két kisebb cirkáló, valamint a kalóz vadászgépek helyzete. Köszönhetően a nagy hatótávolságú szondáknak, melyek észrevétlenül küldték az adatokat. A főhajó a kőzetbolygó közelében állomásozott, a cirkálók a térség legtávolabbi pontjait fedték le, míg a vadászgépek az aszteroidák között alkottak csatárláncot.
John és társai alig egy fél órája tapasztalták meg, milyen gyorsak és könnyen manővereznek a kalózok vadászgépei, melyek rövid idő alatt képesek utolérni egy nagyobb hajót. A cirkálókról és a főhajó képességeiről nem volt sok információjuk, még a tűzerejükről sem, hiába bontakozott ki egy rövid, vehemens csata. Alig tudtak eljutni az egyik üstökös biztonságos takarásába.
A kalózok folyamatosan járőröztek az üstökös körül, és amikor helyzetbe kerültek, támadni kezdték őket. Az volt a céljuk, hogy rákényszerítsék a hajót az üstökös által nyújtott biztos fedezék elhagyására. Ám ezt nem sikerült elérniük. Mindig össztűz alá kerültek.
John volt annyira előrelátó, hogy kiküldjön három-három vadászgépet, melyek azt a feladatot kapták, verjék vissza a kalózok járőreinek a támadását. A hat pilóta a kapitány utasításai szerint szétszóródott az üstökös körül. Folyamatosan manővereztek, így a néhány kalózjárőr támadását mindig vissza tudták verni. Mindössze néhány alkalommal tudtak áthatolni a védelmi hálón, és a hajó közelébe férkőzni, viszont ilyenkor a hajó tüzérei térítették jobb belátásra.
Közben a térkép fölött mindenki azon agyalt, hogyan tudnának valamelyest javítani az esélyeken. A szondák időközben újabb adatokat küldtek. Már nem csak két dimenzióban látták a térséget, hanem teljes 3D-s hologram formájában. Ez megkönnyítette számukra a lehetőségek további variálását. A helyzetük továbbra sem volt valami fényes, ráadásul a segítségükre küldött egyik hajó hajtóműve menet közben meghibásodott, így tehetetlenül sodródott az űrben. Miközben az újabb adatokat elemezték, észrevettek egy távolabbi aszteroidát a térség határán.
– Kapitány! Mennyi idő alatt tudnának eljutni ide? – bökött John az aszteroida képére.
– Nehéz megmondani, a támadásban megsérültek a hajtóműveink. A javítás folyamatban van. Legjobb esetben is csak 50%-os teljesítménnyel tudunk haladni.
– Az elég lesz. Küldjünk oda egy szondát, ami feltérképezi nekünk. A vadászgépekre is szükségünk lesz. Mint láthatja, a kalózok mozgásba lendültek, minél hamarabb le akarnak rohanni bennünket. Egyetlen esélyünk, ha összesen húsz géppel négy irányba megyünk, és fedezzük a maguk menekülését.
– Mégis hogyan képzelte el ezt az egészet? Túlerőben vannak.
– Igen, látom – válaszolt magabiztosan John.
– Remélem, nem egy újabb őrültségre készül… – szólt közbe Gates százados.
– De igen, nem is akármilyenre… – vigyorgott John.
A kapitány sóhajtott, és reménytelenül John tervére bízta magát. A fiatal hadnagy elmagyarázta, mit gondolt ki. A húsz vadászgép ötös csoportokban eltávolodik az üstököstől, és a lehető leggyorsabban a térség szélei felé haladnak, maguk után csalva a vadászgépek többségét. Egy vadászgépet elrejtenek az üstökös felszínén teletöltve robbanóanyaggal, hogy a mikor a kalózok a legközelebb érnek, az egész üstököst felrobbantják.
Közben a hajó a lehető legnagyobb sebességgel és a legnagyobb kerülővel az aszteroida felé megy, a fegyvereket készenlétben tartva. Ha üldöznék, akkor is le tudjon szedni minél több támadót. Mindeközben a húsz vadászgép igyekszik a kalózok mögé, fölé és alá kerülni, onnan indítva támadásokat, megtizedelve ezzel a túlerőt, amennyire csak lehetséges. Közben szondákat juttatnának a kalózok közé, hogy felmérjék a hajók gyenge pontjait és célzottabb támadásokat indíthassanak.
A kalózok főhajóját és a cirkálóikat kihagyják a támadásokból, mert a tűzerejük ellen esélytelenek a vadászgépek. Ráadásul a főhajónak jó védelmet nyújt a kőzetbolygó.
– Ez eszetlen egy terv… viszont nincs más esélyünk – mondta a kapitány.
– Tudom. Viszont támadt egy merész ötletem… – vigyorgott John.
– Mit akar csinálni? – kérdezte Gates százados.
– Ezt – mondta John, miközben a térképen bemutatta, hogy a vadászgéppel leszállna a bolygó felszínére, bepozicionálná az ágyúit, és onnan lőné a kalóz főhajót. Ezzel odacsalná a cirkálókat is.
– Az esély, hogy túlél egy ilyen küldetést, alig 5%… – jegyezte meg az első tiszt.
– Csak nem vulkáni?
Az első tiszt értetlenül nézett a férfira. John szélesen vigyorgott. Az eleső tiszt annyit mondott:
– Nem, csak jól képzett tudományos- és kutatótiszt vagyok, a valószínűségszámítás a specialitásom. A terve őrültség. Nagy a valószínűsége annak, hogy a kiküldött pilóták mindegyike odaveszik. Magával együtt. A legjobb esélyünk a túlélésre az üstökös fedezéke.
– Maga szerint nem gondoltam a kockázatra?
– Nem úgy tűnik…
– Mindent végig gondoltam. Mint a térképen láthatja, a kalózok megindultak. A 150 vadászgépet nem tudjuk sokáig visszaverni, ha itt maradunk. A cirkálók is erre tartanak, melyek nagyobb tűzerőt képviselnek, mint a vadászgépek összesen. Ha maradunk, meghalunk. Tisztában vagyok vele, hogy mindenki számára ismeretlen ez a térség. Kockáztatnunk kell.
A kapitány rábólintott John tervére. Kiválasztotta a húsz pilótát, és John is vadászgépbe szállt. Mindenki megkapta az adatokat, milyen távolságra kell észrevétlenül eljutniuk. A gépészek feszített tempóban dolgoztak a hajtóművek javításán. Nem volt sok idejük. Mindenki a terv megvalósításán dolgozott. Egy vadászgépet feltöltöttek annyi robbanóanyaggal, amennyi elég volt az üstökös elpusztításához. Elkészítették hozzá a távirányítót. John gépét felszerelték megfelelő hatótávú plazmavetőkkel. Mindenki izgult, sikerül-e kivitelezni John elképzeléseit.

A kalózok a járőrözés során felmérték a lehetőségeiket, mikor érdemes támadást indítani. Nem foglalkoztak az emberek szondáival, amik mellett sokszor elhúztak, úgy gondolták nem jelentenek veszélyt rájuk. Amint kicsit közelebb értek az üstököshöz, a cirkáló vadászgépek lőni kezdték őket. Különösebb kárt nem okoztak nekik. Nem szándékoztak sokáig várni a lerohanással. Néhány vadászgép súlyosabban megsérült, mikor a földi hajó tüzet nyitott rájuk, amikor sikerült átjutniuk a védelmi vonalon, ezért visszavonultak. Nem sikerült elérniük, hogy a földiek elhagyják az üstökös nyújtotta biztos fedezéket.
Az anyahajón a kapitány a beosztottjaival szintén tervet készített. Azt számolgatták, mikor és hogyan érdemes megindítani a támadást az emberek ellen. Jobban ismerték a térséget, mint az emberek, így a helyzeti és helyismereti előnyüket igyekeztek kihasználni. Rövid idő alatt kidolgozták a támadás részleteit. A lényege az volt, hogy a vadászgépek sarokba szorítják a cirkálót az üstökösnél, elvágva a menekülés útját minden irányba. Ezután teljes össztűz alá veszik. Mivel biztosak voltak a tervük sikerében és a túlerejükben, azonnal kiadták a parancsot a támadásra.
A kalóz had megindult az üstökös felé. A fegyvereiket maximális teljesítményre állították. Gyors győzelemre számítottak. Adataik szerint a földi cirkáló még mindig az üstökös mögött bujkált. Néhány kisebb rádiójelet fogtak, melyek különböző irányokból érkeztek, de nem foglalkoztak vele. A 150 vadászgép 50-50-50 felállásban repült kötelékben, hogy minden irányból gátolják az emberek menekülését. Az egyik földi szonda a középső kötelék közelében robban, de nem okozott károkat, a kötelék sem bomlott fel. Megkapták a tűzparancsot. Azonnal az üstökös mögé özönlöttek, és tüzelni kezdtek a földi cirkáló feltételezett helyére. A lehető legközelebb kerültek az üstökös felszínéhez. Ekkor szembesültek vele, hogy a cirkáló már nem volt sehol. Csak egy üres vadászgépet találtak.
Ebben a pillanatban az üstökös darabokra szakadt. A törmelék és a lökéshullám elsodorta a vadászgépek egy részét, sok gépet teljesen használhatatlanná tett. Néhány gép azonnal elpusztult a robbanásban, sokakat a szétrepülő üstökösdarabok szabdaltak széjjel. Ez teljesen összezavarta a kalózok kötelékét, így nem vették észre, ahogy a húsz vadászgép négy irányból mögéjük került, és szisztematikusan ritkítani kezdték őket.
Erre már a kalózok cirkálói is felfigyeltek, és elindultak fedezőtüzet nyújtani. Azt ők sem tudták, mi történt. Vizsgálataik szerint az üstökös magja stabil volt. Nem értették, hogyan robbanhatott fel. A lökéshullám és a törmelék a cirkálókat is elérte, meggyengítve valamelyest a szerkezetüket.
Felfedezték a húsz vadászgépet, melyek a hátukba kerültek, majd gyors manőverezéssel, tudatos célpontválasztással kezdték felszámolni a túlerőt. A cirkálók célba vették őket és tüzet nyitottak. Mivel a földi vadászgépek több kisebb kötelékre bontva támadtak, nehéz célpontot nyújtottak a cirkálóknak, ám a kalózok vadászgépei könnyedén harcba szálltak velük, felvéve ismét az alakzatot és a köteléket. Az üstökös robbanása után a 150 kalóz vadászból alig több, mint 100 maradt. Az orvtámadás ezt tovább ritkította, kiegyenlítve valamelyest az esélyeket. Amint a kalózok ismét rendezték a soraikat, a húsz földi vadász elhagyta a hadszínteret.

John mindeközben messze a csata felett repült a bolygó felé. Sikerült álcázva átjutnia a kalózok őrjáratán. Sikerült egy időre összezavarni a kalózokat. Finomított a pályagörbén, és növelte a sebességet. Ellenőrizte az adatokat a bolygóval kapcsolatban. Tudta, hogy nem lesz egyszerű leszállnia, mivel a bolygó felülete egyenetlen volt és gyors tengely körüli forgás jellemezte. Arra is figyelnie kellett, hogy senki ne vegye észre.
Ellenőrizte a cirkáló helyzetét, mely alig 45%-os hajtómű kapacitással haladt az aszteroida felé. Szerencsére a kalózok nem fedezték fel. John elégedett volt, egyelőre minden a terv szerint alakult. Látta, ahogy a kalózok a vadászgépek után vetették magukat. Bízott benne, társainak sikerül egérutat nyerniük. Amíg ő a bolygó felé tart és a felszínéről célozza be az anyahajó gyenge pontjait, melyet a csata közben átprogramozott szondák térképeztek fel. Nem egy szondát alkalmaztak kamikaze eszközként, ezzel is ritkítva az ellenséges vadászgépeket. Ezzel a megoldással sikerült tovább fenntartani a zavart a soraikban, így egyenként, észrevétlenül tűntek el a kalózok elől.
John tartotta a pályát, és közeledett a bolygó felé. Bízott abban, sikerül elérnie a bolygó által vetett árnyékos területet, mielőtt bárkinek feltűnik. Nem így történt, egy kalóz vadász kiszúrta, ahogy közeledett a bolygóhoz és rárepült. Tűz alá került. John nem akarta pazarolni az energiát a plazmafegyverekkel, így átprogramozta a pályagörbét, és manőverezésbe kezdett. Üldözője makacs volt és jól képzett, tapasztalt pilóta.
Üldözője egyre közelebb került hozzá, a lövések egyre közelebb mentek el a vadászgépe mellett. John tudta, egyetlen találat is elég ahhoz, hogy terve kudarcot valljon. Ismét módosított a röppályáján, visszavett a sebességből, és magára engedte a kalózt.
A kalóz sem volt hülye, sejtette, mire készül ellenfele, ezért távolságot tartott, a hajtómű energiáját a fegyverek között osztotta el. Biztosra akart menni, ezért lemondott az üldözésről. Bemérte a másik vadászgépet, a fegyverek energiáját maximumra állította, célzott és lőtt. Semmi.
John kivárt. Kidobott egy szondát, ami letapogatta a kalóz vadászgépét, így tudta, mire készül. Az utolsó előtti pillanatban gépét hátramenetbe kapcsolta, és néhány tíz métert lejjebb ereszkedett korábbi pozíciójához képest, így a kalóz mögé és alá került. Becélozta, és tüzet nyitott. A vadászgép nem semmisült meg, viszont komoly sérüléseket szenvedett. A kalóz energia nélkül maradt és tehetetlenül sodródott az űrben.
Pontosan ezt akarta John. Ismét szabad volt az út a bolygóhoz. Maximális erőre állította a hajtóműveit, miközben újraprogramozta a pályagörbét. Elhúzott a kalóz mellett és mosolyogva odaintett neki. Könnyedén eljutott a bolygó mögé. Már beállította a leszálláshoz szükséges paramétereket, szinkronba hozva a vadászgép sebességét a bolygó forgási sebességével. Egyre alacsonyabb pályán körözött a bolygó körül. A néhány száz km-es távolság és a szinkron mozgás megfelelően elrejtette minden idegen szenzor elől. Legalábbis ebben reménykedett. Egyre közelebb került a felszínhez.
Lövések. A semmiből. Meg akarják akadályozni a landolását. Körülnézett, és észrevette a közeledő öt kalózt, akik elfogópályán közelítettek felé. „Nincs idő harcolni velük...” gondolta, és növelte a süllyedési sebességet. A támadók követték.
John beállított a fegyvereit, a bolygó felhőrétege jótékonyan elrejtette, újabb szondákat lőtt ki, így információt kapott üldözői pozíciójáról. A szondák segítségével becélozta őket és tüzelt. Öt lövés, öt találat. Mindegyik vadászgép megsemmisült.
A szondákat az anyahajó közelébe irányította, miközben a plazmaágyukat maximális tűzerőre programozta. Kalkulációi szerint négy-öt pontos lövés kell a megbénításához. Mivel szinkronban mozgott a bolygóval, tudta, ha csak egyetlen lövés is célt téveszt, felfedezik és rajtaveszt. A plazmaágyúkat is szinkronba kellett hoznia, hogy amint megfelelő pozícióba kerül, az ágyúk folyamatosan rögzítve legyenek az anyahajóra.
Megérkeztek az első adatok. Tiszta képet mutatottak a hajóról. A hajtómű bizonyult a leggyengébb pontnak, valamint az energiaellátásért felelős szekció. Feltöltötte az ágyuk energiacelláit, rögzítette az ágyukat a célpontokra. Az ágyuk a program szerint folyamatosan tartották a célt, a nagy sebességű szinkron pálya ellenére is.
John vett egy nagy levegőt. Eljött az idő. Ismét megpillantotta az anyahajót. Tüzelt. Mindkét ágyú három-három lövést adott le gyors egymásutánban. Két lövés találta el a hajtóművet, egy lövés az energiaközpontot, a többi lövés az anyahajó oldalának és aljának csapódott, kevésbé fontos részen, alig okozva valami kis kárt. A kijelzőre pillantott. Az ágyúk megkezdték az újratöltést. Az energiacellák viszont lemerültek, az újratöltődéshez legalább egy órára volt szükség.
Nem volt ennyi ideje, egy csapat vadészgép tartott felé. Leoldotta az ágyúkat, maximális teljesítményre kapcsolta a hatóműveket és elhagyta a szinkronpályát. Egyenesen támadói közé repült, folyamatosan manőverezve, és tüzelve. Nem törődött különösebben a célzással, így is sikerült eltalálnia jó pár ellenséges gépet. Élvezte a veszélyes helyzetet. Folyamatosan variált a sebességgel is, így cselezve ki nem egy támadóját. Társai nem segíthettek. Kereste a menekülőutat. Gyorsan átprogramozta a szondákat, és a segítségükkel nyitott utat az aszteroida irányába.
Időközben megérkezett a felmentősereg. A cirkáló azonnal tüzet nyitott a kalózokra, így biztosítva a menekülést a vadászgépeknek. A cirkálón állomásozó vadászok azonnal kirajzottak, és felvették a harcot az ellenséges vadászgépekkel. A helyzet kiegyenlítettebbé vált.
A cirkáló kapitánya parancsot adott a két, még sértetlen cirkáló támadására. Amint a cirkáló helyzetbe került, azonnal tüzelt a kalózok cirkálóira. A kormányos folyamatosan manőverezett, hogy minél nehezebb célpontot adjon. Az űrvadászok folyamatosan ritkították a kalózokat, akik jobbnak látták visszatérni a cirkálókra és az anyahajóra. A vadászok kötelékben repültek rá a cirkálókra és össztűz alá vették őket, ezzel okozva súlyos károkat.

Az anyahajó lassan megindult. A sérülések miatt nem tudott olyan gyorsan mozogni, mint sértetlenül, ám még így is rendelkezésére állt a hatalmas tűzerő. A cirkálók segítségére sietett, ezzel biztosítva továbbra is a fölényes helyzetet. Azonnal tüzelt a cirkálóra és a vadászokra. Lövései rövid idő alatt jelentős károkat okoztak, így a földi hajó és a vadászok kénytelenek voltak visszavonulni biztos távolságra. A másik cirkáló ekkor kezdte alulról és hátulról lőni őket.

John azonnal észrevette a segítségükre érkező cirkálót, mely rövid idő alatt sikeresen javított az erőviszonyokon. A két kalózcirkálót sikeresen elkerülte, miközben jelentős károkat okozott amíg az anyahajó be nem szállt a csatába. Látta,,amint a földi vadászok mindkét cirkálót tovább lőtték, jelentősen lassítva a mozgásukat és a tűzerejüket.
Azonnal átgondolta, mik a lehetőségek, és hívta az aszteroidánál állomásozó cirkáló kapitányát. A kapitány helyett az első tiszt jelentkezett, a kapitány személyesen mérte fel a hajó állapotát. John érdeklődött, milyen a hajó állapota, mert új lehetőségük adódott a győzelemre. Az első tisztet ez nem érdekelte, és utasította az összes vadászpilótát, térjenek vissza.
John a műszereire pillantott. Fogytán volt az oxigén, az áramellátás ingadozott, ráadásul az egyik hajtóműve is ki-ki hagyott. Kénytelen volt visszatérni. Felvette a kapcsolatot a többiekkel, és továbbította az első tiszt parancsát.
A visszatérés után elmondta, milyen eredményeket sikerült elérnie. Jó pár szonda még épségben volt, így le tudták kérdezni az adataikat, és fel tudták mérni a térkép segítségével, milyen eredményeket értek el. Látták a másik cirkáló pozícióját és a kalózok új helyzetét. A kapitány elégedett volt, de még mindig vesztésre álltak. Az anyahajót nem sikerült teljesen megbénítani.
A gépészek feszített tempóban javították a cirkáló hibáit. Sikerült stabilizálniuk az áramellátást és a fegyverrendszert. A hajtóműveket sikerült annyira megjavítani, hogy 58%-os hatásfokkal üzemeltek. Szinkronba hozták a manőverező, a fékező és a gyorsítóhajtóművek vezérlését, így mindhármat lehetett egy időben vezérelni.
John vázolta az újabb tervét a kapitánynak. Érvelése szerint pozíciójuk lehetővé teszi, hogy észrevétlenül a cirkálók és az anyahajó mögé kerüljenek, ezzel meglepve őket, és a helyrepofozott vadászgépekkel jelentős csapást mérhetnének a kalóz anyahajóra.
– Maga szerint két ilyen kicsi cirkáló és összesen alig több, mint száz vadász elég egy ilyen művelethez? Ez már tényleg őrültség…
– Bízzon bennem… – mosolygott John magabiztosan. Folytatta terve kifejtését. Vissza akarta szerezni a plazmaágyúkat, melyek mostanra biztosan feltöltöttek. A bolygó egyik pontjára bökött. A plazmaágyú helyzetjelzője még mindig működött. Az ágyú nem ment tönkre.
A kapitány kiadta a parancsot. A kormányos beállította a pályagörbét, és a lehető legnagyobb sebességgel a kalózok mögé kerültek. John ismét a vadászgépében ült, és a bolygó felé száguldott a plazmaágyúért. Bemérte a jelet és határozottan berepült a bolygó felhőrétegébe. Szerencséje volt, 15 méterrel a felhőréteg alatt tiszta volt a légtér, így hamar megtalálta az ágyúkat.
Sértetlenek voltak. Szkafandert húzott, és visszaszerelte őket. A rádión keresztül hallotta a csatazajokat. Tudta, nem sokáig képesek kihasználni a meglepetés erejét. Igyekeznie kellett. Visszaszállt a vadászgépbe, ellenőrizte az ágyúk vezérlését. Minden működött, a telepek teljesen feltöltődtek időközben. Maximális sebességgel hagyta el a bolygót az árnyékos oldalon, majd máris repült vissza a csata irányába. Beállította a pályát, és a harcolók fölé került. Látta, amint a cirkálók folyamatos manőverezéssel igyekeztek elkerülni a súlyosabb sérüléseket, a vadászgépek folyamatosan sorozták a kalózok cirkálóit. A földi cirkálók felváltva lőtték a kalózok vadászgépeit és az anyahajót. Az anyahajó egyre komolyabb sérüléseket szenvedett, köszönhetően az alulról érkező támadásnak.
John a lehető legközelebb manőverezett az anyahajóhoz, rögzítette az ágyúk célpontját. Ismételten a hajtóművet és az energiaközpontot vette célba. Igyekezett stabilan tartani a gépét, miközben körülötte folyamatosan lövöldöztek, és több kalóz vadász is kiszúrta. Lehunyta a szemét. Tüzelt.
A plazma lövedékek egymás után csapódtak az anyahajónak. Lehunyt szemmel számolta a találatokat. Az összes talált. A hajtóműve teljesen tönkrement, az energia központ súlyosan megrongálódott, az energiaellátás egyre többször kihagyott. Elmosolyodott. Kinyitotta a szemét, és gyors irányváltással kitért a támadó vadászgépek elől. Amint alájuk került, azonnal tüzelt. A kalózok fogytak. A cirkálók nem bírták tovább az össztüzet. Visszavonultak. Akárcsak a vadászgépek.
A két földi cirkáló kapitánya kiadta a parancsot az összehangolt támadásra. Célpont: az anyahajó. A cirkálók védelmi pozícióba helyezkedtek, védve az anyahajójukat. A földi cirkálók pozícióba helyezkedtek, és össztüzet zúdítottak mindhárom hajóra, miközben a vadászgépek lerohanták őket. Újabb vehemens csata bontakozott ki. Mindkét oldalon hullottak a vadászok.

A kalózok összekötötték a cirkálókat az anyahajóval, mely így a két cirkáló energiáját használva indított egy utolsó, vehemens támadást. Az anyahajó vezérelte a cirkálók fegyvereit is, így komolyan megtizedelte a földi vadászokat, és súlyos károkat okozott a földi cirkálóknak. Kénytelenek voltak visszavonulni, ha életben akartak maradni.

John jó pár kalózt leszedett. Látta, ahogy a kalózhajók összekapcsolódtak, és így újabb esélyt találtak a győzelemre. Minden leleményessége ellenére úgy érezte: elbuktak. Hiába érkezett meg az egyik cirkáló a kettőből, amit a segítségükre küldtek. Kevésnek bizonyult a plusz 90 vadásszal. Ráadásul a plazmaágyúk sem tudták annyira megrongálni az anyahajót, ami elég lett volna a győzelemhez. Azzal senki nem számolt, hogy a cirkálók szükség esetén összekapcsolódva az anyahajóval, plusz energiához tudják juttatni. Ekkor Will jelentkezett be:
– John! Lőjük szét a kapcsolódási pontokat! Az anyahajó és a cirkálók így védtelenné válnak!
– Essünk neki! Mindenki tüzeljen a Will által megadott pontokra!
Az alig több, mint száz vadászgép kötelékbe állt, és maximális tűzerővel ostromolták a kalózhajókat. A csata újra felizzott, egymást lőtték konok elszántsággal. A földi cirkálók az összekapcsolódott hajók alatt és felett helyezkedtek el, onnan lőtték a kapcsolódási pontokat. John a plazmaágyúkra pillantott. Alig 25%-on álltak a telepek. Gyorsan döntött és a lehető legnagyobb energiára állította, majd tüzelt. Az egyik cirkáló leszakadt az anyahajóról, melynek az energiaellátása ismét ingadozni kezdett. A plazmaágyúk felmondták a szolgálatot. John beprogramozta önmegsemmisítésre, majd az anyahajó sérült részére célozva megvált a használhatatlan fegyverektől.
Időközben a többiek folyamatos ostroma a másik cirkálót is leszakította az anyahajóról. Mindenki folyamatosan manőverezett és tüzelt a kalóz vadászokra. John a kijelzőt figyelte, ahogy a plazmaágyú közeledett a céljához. Már nem figyelt a csatára, a többiek fedezték.
Az ágyú elérte a célt, John elindította a visszaszámlálást. A kijelzőn az utolsó három perc ketyegett, miközben az ágyú egyre beljebb hatolt az anyahajó fedélzetére. Körülbelül a hajó egyötödénél járt. Ekkor megakadt valamiben. Még másfél perc volt hátra. Az utolsó esély a győzelemre.
John ekkor eszmélt, hogy kalózok repültek rá. Maximális teljesítményre állította a hajtóműveket és folyamatos kitérőmanőverekkel maga után csalta őket. Egyenesen az anyahajó irányába repült. Egy gyors mozdulattal először föléjük, majd egy irányváltás után alájuk került, és mindegyiküket kilőtte. Ekkor robbant a plazmaágyú. A robbanás kis híján teljesen szétszakította a hajó elejét. A csata véget ért. Győztek. A kalózok megadták magukat. Mindenki lelkesen ünnepelte a győzelmet. Kétségbeejtő, vert helyzetből kerültek ki győztesen idegen, ismeretlen térségben. John legendává vált társai körében, ahogy egy őrült tervvel kiegyenlítette az esélyeket. Mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett el. Minden hajó úgy nézett ki, mintha a roncstelepről szabadultak volna el.
Fejlettebb, tapasztaltabb és gondolkodó, intelligens ellenséggel szemben arattak olyan győzelmet, mely az ismert világűrben megalapozta az emberiség hírnevét, különösen Johnét. Ez volt az első olyan eset, amikor éles helyzetben bizonyította találékonyságát és leleményességét. Győzelemmel.
Az őrnagy visszatért a múltidézésből. Hány hasonló csatában vettek részt együtt, és John sokszor állt elő nyakatekert tervekkel, melyek a legváratlanabb pillanatokban fordították meg egy-egy csata kimenetelét. Büszke volt rá. Az őrnagy sóhajtott egyet.
– Ideje visszatérni a munkához…
Azon gondolkodott, kinek mondja el, hogy nem a kalózokat kellene üldözni a támadás miatt. Ekkor üvegcsörömpölést hallott a háta mögött, és éles fájdalom hasított a vállába. Odakapott. Egy kis nyilat húzott ki. Rajta egy üzenet állt:
„Az életével játszik, ha folytatja a nyomozást”
Megszédült, majd minden elsötétült előtte. Félig az asztalára borult. Valaki csak erre várt. Felfeszítette az ablakot, a földre lökte az őrnagyot és kitörölt minden adatot, ami a támadással kapcsolatos volt és eltüntette a mérgezett nyilat az üzenettel együtt. Távozás előtt ellenőrizte az őrnagy pulzusát. Rendben volt, mélyen aludt. Az ismeretlen távozott.

John élvezte a tesztelést, Bill-el és a többiekkel rengeteg csatát lejátszottak, a gépeket minden tekintetben a maximumig hajtották. Időközben Will és csapata is megérkezett, így a következő hadgyakorlatban John csapata alakította az ellenséges támadókat. Johnnak tetszett az ötlet. Egyetlen dolog zavarta: Napok óta nem tudta elérni Petrát. Aggódott érte. Pete-től megkapta az adatokat, viszont valami miatt őt sem tudta elérni. Még jó pár hét hátra volt a tesztelésből.
Will fölényesen viselkedett, mikor összefutottak. Mindig emlékeztette Johnt, hogy ő csak egy kiképző tiszt, így sosem fogják többé éles bevetésre küldeni, míg ő egy újabb éles bevetésre készül a kalózok ellen. Johnt nem zavarta a dolog, a hadgyakorlatra hangolt.
Egyik nap Will kezdte a szokásos lekicsinylő beszédét, ám John hűvös nyugalommal megakasztotta a nagy monológot:
– Will, attól, hogy ez egy hadgyakorlat, és mi játsszuk a rossz fiúkat, nem fogom megkönnyíteni sem a te, sem az embereid dolgát. Mire feleszméltek, a csapatommal mindannyitokat leszedjük!
– Azt te csak hiszed John! Apropó, hogy van Petra? Jó ideje nem láttam…
John megragadta Will-t:
– Ha megtudom, hogy te vagy Alicia bármilyen módon bántottátok, azt nem köszönitek meg…
– Nyugi John! Ki nyúlna hozzá ahhoz a kis ribanchoz?…
– Jó lesz, ha vigyázol, különben „véletlenül” találatot kapsz… – figyelmeztette John.
– Hé, ez csak egy hadgyakorlat, nem vérre megy!
– Mindig előfordulnak fura balesetek…
– Te most fenyegetsz engem?
– Nem. Csak felhívom a figyelmed arra: ne nyúljatok Petrához…
– Nem is tudom, ki sodorta bajba…
– Mit akartok elérni?
– Csak annyit, hogy az őrnagyoddal hagyjatok fel a nyomozással, különben Petra bánja…
John elengedte Will-t. Lemondóan sóhajtott. Petra mindennél fontosabb volt számára. Will gúnyosan elmosolyodott. Tudta, hogy a lány életével könnyen meg tudja zsarolni Johnt. John lehajtott fejjel szomorúan elsétált. Nem akarta kockára tenni Petra életét.
Will önelégülten nézett utána. Értesítette Alicia-t, hogy sikerült leállítania Johnt. Folytathatják tovább az üzletelést. A lány miatt bármit hajlandó megtenni. Nem kell tovább félniük attól, hogy bármikor is keresztülhúzza a számításaikat.
Vigyorogva indult, hogy a bárban ünnepelni, és „lelket önteni” Johnba. Élvezte a hatalmát egykori bajtársa felett. Az a fajta érzés volt, melyre évek óta vágyott. Legyőzhetetlennek érezte magát. Ám alig tett néhány lépést, hatalmas ütés csapott le a tarkójára, és eszméletlenül terült el a dokkok felé vezető folyosón, mely teljesen kihalt volt.

Alicia a vonal túlsó végén gonoszul mosolygott. Hiába volt John ravasz, végül csak sikerült keresztülhúzni a számításait. Minden előrelátása ellenére felülkerekedtek rajta. Alicia ment, és azonnal elújságolta Petrának az örömhírt, hogy a segítségével sikerült az uralmuk alá hajtani Johnt.
Petra szemeiben hitetlenkedés és makacsság tüze szikrázott. Hiába volt megkötözve, olyan erő tombolt benne, mely őrzőit is meglepte. A lány izmait megfeszítve igyekezett szétfeszíteni a kötelékeit, melyek vészesen recsegtek. Alicia hitetlenkedve nézett a lányra. Valahol betört egy ablak. Alicia megsejtette, hogy baj van, így azonnal eltűnt a helyszínről.

John a Föld felé száguldott maximális sebességgel. Az egyik dokkból elkötött egy régebbi vadászgépet, mely selejtezésre várt. A bár felé tartott, amikor a fejvadász jelentkezett. Tájékoztatta, mi történt Petrával. Sajnálatát fejezte ki, amiért nem tudta megvédeni.
Johnt ez nem érdekelte. Csak az számított, hogy Petrának nem esett baja, amikor elrabolták. Tisztában volt vele, azért vigyáztak rá, mert mind Will, mind Alicia tudta, onnantól kezdve semmi nem tudná megállítani, hogy bosszúját beteljesítse.
A visszaúton sikerült felvennie a kapcsolatot Pete-el. Kiderült, azért nem tudta elérni, mert bemérték a műhelyét, és felrobbantották, néhány napba beletelt, mire talált egy újat. Szerencsére mindössze a felszíni álca veszett oda, de jobbnak látta eltűnni.
John megértette a dolgot. Kérte, mérje be Petrát, és küldje oda a fejvadászt is, szüksége lesz rá a kiszabadításához. Pete azonnal intézkedett és kilépett a vonalból. John beállította a visszatérési szöget. Nem akart lepattanni a bolygó légköréről, elégni meg pláne nem. Kicsit visszavett a sebességből, és laposabbra vette a belépési szöget.
Amint belépett a légkörbe, máris a nyomkövető által jelzett elhagyatott terület felé vette az irányt. A vadászgép vészesen izzott a súrlódástól, de John bízott a gépben. Kipróbált, strapabíró típus volt. Fokozatosan süllyedt a géppel. Nem akarta, hogy bárki idő előtt felfedezze. Amint elért a lestrapált, régi épületekhez, melyekben valamikor űrhajókhoz gyártottak alkatrészeket, tovább repült néhány ezer méteres magasságban, majd pár száz méterrel odébb landolt.
Csendesen odaosont, ahonnét a nyomkövető jelzése érkezett. A fejvadász már várta. Röviden vázolta a helyzetet. Mobilján megmutatta az épület alaprajzát, ahol fogva tartották a lányt. Azt még nem tudták, hányan őrizték. Nem akartak sok időt pazarolni egy komplex terv kidolgozására. A meglepetés erejét akarták használni, úgy, hogy a bent lévők ne tudják, hányan vannak a támadók.
Beállították a mobilok kameráját, majd elindultak feltérképezni a területet és a támadók számát. Csendesen körbejárták az épületet. A mobilok hangtalanul készítették a képeket. Johnnak hirtelen jobb ötlete támadt: a vadászgépen található szondák, melyek távirányítással vezérelhetők és képesek háromdimenziós képet közvetíteni. Szinte bármilyen eszközzel összeköthető.
A fejvadász elismerően biccentet. John visszaosont a vadászgéphez, kivette az egyik szondát, beállította földi körülményekhez és visszatért az épülethez. A fejvadász mutatott egy helyet, ahol könnyen be tudták juttatni a szondát. A szonda alig öt perc alatt feltérképezte az épületet, és pontos képet kaptak a bent tartózkodók helyzetéről, mozgásáról, felszereltségéről. Megtalálták azt a helységet is, ahol Petrát tartották fogva. John feszülten figyelte, mi történik a kedvesével, ám a fejvadász a vállára tette a kezét és halkan súgta:
– Ne aggódjon, épségben kihozzuk. Vegye fel, ami bent történik, még jól jöhet…
John bólintott. Már az indításkor felvételre állította a szondát.
A fejvadásszal kielemezték a lehetőségeket, és megbeszélték, honnan kezdik a támadást. A fejvadász célja az volt, hogy egyetlen pont felé tereljék a bent lévő embereket, ahol gyorsan és könnyen lehet ártalmatlanítani őket. Az épület délkeleti része tűnt megfelelőnek ahhoz, hogy támadjanak, és mindenkit a nyugati oldal felé tereljenek. Mivel az épületet kisebb alkatrészek gyártásához használták korábban, ezen a két oldalon volt főbejárat. Ezek az oldalak estek a legközelebb a főbb közlekedési útvonalakhoz. John elhelyezkedett a nyugati oldalon, miközben a fejvadász a délkeleti részénél foglalta el a pozícióját. Leláncolta az ajtót, hogy arra ne tudjanak elmenekülni. Elővett egy tűzijátékot és egy füstbombát. Felállt, és mindkettőt bedobta az ajtó mellett található ablakokon. A tűzijáték azonnal robbant, puskaropogás szerű hangot hallatva, míg a füstbomba körülbelül öt-tíz másodperccel később robbant.
John átállította a szonda üzemmódját infravörösre, így a nagy füst ellenére is látta, hogyan próbálnak menekülni azok, akik Petrát elrabolták. Elsőként egy nő tört ki az ajtón. John azonnal felismerte Alicia-t. Nem tétovázott, leütötte hátulról a nőt, majd félrehúzta az útból. Időközben a fejvadász is odaért, és együttesen tették ártalmatlanná az ajtón és az ablakokon egyaránt menekülni szándékozó emberrablókat.
John puszta kézzel harcolt ellenük, ütötte-rúgta őket, ahogy a kiképzésen tanulta, így hamar a földre küldte őket. A fejvadász a korábban bevált eszközökkel dolgozott: golflabdák, baseball labdák, altatóval töltött darts nyilak és egyéb dolgok közül válogatott. Csak akkor gyilkolt, ha nem maradt más választása. Olyan hatékonyak voltak ketten, hogy alig tíz perc alatt a 15 fős banda minden tagja ájultan és megkötözve hevert a földön.
John berohant Petrához, aki remegett a félelemtől. John kiszabadította és magához ölelte. Nem szólt semmit, csak csitítgatta. Petra szorosan kapaszkodott a férfibe. Nem Alicia-tól félt és nem is a fogvatartóitól. A támadás ijesztette meg, amikor azt hitte: lövöldöznek. Halkan megszólalt:
– Köszönöm, hogy vigyázol ránk…
John elmosolyodott:
– Ez a dolgom.
Felsegítette a lányt, aki már kezdett megnyugodni. Szorosan Johnhoz bújt, biztonságot keresve. John átölelte a vállát. Amikor kiértek az épületből, döbbenten látták: Alicia nem volt sehol, az emberrablók mindegyike halott volt, a fejvadászt az épület mögött találták sebesülten. Kezében egy üzenetet szorongatott:
„Hagyjanak fel a nyomozással, különben meghalnak!”
A fejvadász sérülése súlyos volt, de nem életveszélyes. Megnyugtatta Johnt és Petrát, nem lesz semmi baja, már hívta a mentőegységet. John megszorította a kezét és megköszönte a segítségét. A fejvadász vállat vont, jelezve: nem tesz semmit, szívesen segített. Petra baráti puszit adott az arcára, és kérte, a későbbiekben jobban vigyázzon magára. A fejvadász fáradtan elmosolyodott a kérésre.
Petra és John elsétált a vadászgéphez. A lány még sosem ült űrvadászgépben. John besegítette, majd ő is beszállt, és hazavitte a lányt. Petra szomorúan vette tudomásul, hogy párjának vissza kell térnie az űrállomásra még jó pár hétre, a hadgyakorlatok és a tesztelés miatt. Megcsókolták egymást. John a csók után azt mondta:
– Nem tudnám elviselni, ha elveszítenélek… Aggódtam miattad…
Petra elmosolyodott, gyengéden végigsimította a férfi arcát. Tetszett neki, hogy ki tudta mutatni az érzéseit, és nem félt kimondani, ami nyomasztotta a szívét.
– Tudom… de most menj, és rúgd szét Will seggét! Elvégre te vagy a galaxis legjobb manőverezője – kacsintott rá vidáman a lány.
John önkéntelenül elnevette magát. Ezúttal Petra nyomott puszit a férfi homlokára.