A nő megállt a férfi előtt, kezeit a mellkasára tette és mélyen a szemébe nézett:
– Miért viselsz ilyen kemény, áthatolhatatlan páncélt?
– Azért, hogy megóvjam azokat, akik fontosak számomra…
– És mi van akkor, ha valakinek te vagy fontos? Csak nem engeded elég közel magadhoz?…
– Olyan nem létezik…

A nő szórakozottan babrált a férfi mellkasán, miközben lehajtotta a fejét, majd ismét rá emelte a tekintetét:
– Ezeket a sebeket… a szíveden… én… okoztam?…
A férfi megfogta a nő kezét, miközben megengedett magának egy félmosolyt:
– Nem. Nem csak te okoztad… Minden lány, akit valaha szerettem, míg nem tudtam, hogy Te létezel… De akkor sem fogok már harcolni érted. Nálam jobbat érdemelsz.
– De én nem akarok nálad jobbat! Olyan makacs és önfejű vagy!
– Nem logikus, hogy így viselkedsz.
– Ki mondta, hogy a szerelem logikus? – kérdezte elkeseredetten a lány: – A szerelem pont arról szól, hogy az ember az érzéseit követi, nem a józan eszét!
– Szerelem? – kérdezte a férfi hidegen, kimérten, majd folytatta: – Mindenkinek jobb, ha nem vagyok szerelmes, ha nem engedek teret az érzéseimnek…
– Miért? Hiszen oly nagyszerű vagy, amikor engedsz ebből a merevségből és könnyedebbé válsz.
– Mert nem tudom az érzéseimet kezelni. Érzelmi kérdésekben mindig hibát hibára halmozok, megbántom azt, akit szeretek…
– Például engem? – kérdezte a lány szomorúan.
– Igen – jelentette ki a férfi szenvtelenül.
– Legalább elismerted, hogy tudsz szeretni és vannak érzelmeid… – hajtotta le szomorúan a fejét a lány. Már régen nem érdekelte, hogy a férfi milyen hibákat vétett vele kapcsolatban. Csak helyre akarta hozni a kapcsolatukat. Főleg, hogy súgtak neki, a férfi érzései mit sem változtak iránta. A férfi semmit nem tagadott, csak jéghidegen, szenvtelenül beszélgetett vele. Minden szavának elvette az élét és a jelentőségét. Logikára hivatkozott, holott a lány szerint itt a logika a legkevésbé fontos, hiszen az érzelmek egyetemes ütközetéről volt szó. Mivel látta, hogy nem jut semmire a férfival, inkább elköszönt tőle és magára hagyta. Pedig tudta, a férfi azért igyekszik mindig közel kerülni hozzá, hogy felhívja magára a figyelmét. A legutolsó kapcsolata is kudarcba fulladt. A férfi már akkor próbálta meghódítani, mikor még egyedül volt, és sok szép pillanatot szerzett neki. Végig udvarias volt vele. Bár olykor tapintatlanul belegázolt a lelkébe, amit nem vett észre.

A lány szomorúan baktatott hazafelé. Elöntötték az érzelmek. A szomorúság, a csalódottság és az, hogy a férfi határozottan elutasította a közeledését. Nem értette, miért, hiszen biztos forrásból tudta, mennyire vágyódik utána. Még mindig. Azért is szakított a legutóbbi barátjával, mert nem tudta kiverni a férfit a fejéből, annak ellenére, hogy sosem adott neki esélyt.

Egy fagyizóban üldögélt egyedül. A férfi egyik régi nő barátja ült oda hozzá, és mesélt neki arról, milyen érzésekkel viseltet iránta. Szomorúan kérdezte a nőtől:
– Akkor miért nem vallja be?…
– Mert ő ilyen. Mindig is ilyen volt. Hatalmas érzelmek és önzetlen ragaszkodás jellemzi, de nagyon ügyesen tudja ezt titkolni. Néha noszogatni kell.
– Sokszor úgy érzem, nem is szeret…
– Ez nem így van. Odáig van érted, de mivel elutasítottad, és mással jöttél össze, próbálja elhitetni veled, hogy semmit nem jelentesz már neki. Pedig nagyon jó hatással vagy rá.
A lány szomorúan elmosolyodott. Emlékezett rá, mennyire közvetlenné vált a közelében a férfi, mikor egy kicsit jobban megismerték egymást.
A nő folytatta:
– Minden hibája ellenére talpig úriember. Ha elküldöd, szó nélkül, csendben elmegy. Egy ideig még reménykedik, de nagy gyakorlata van abban, hogyan élje túl minden külső jel nélkül. Aztán már csak azt látod, hogy idegen számodra. Akkor vége. Onnantól nincs több esélyed visszaszerezni.
– Ez komoly? – csodálkozott el a lány.
– Igen. Nem gyűlöl téged, nem haragszik rád. Csak igyekszik túlélni, mint mindig. És még egy apróság: már régen megbocsátott neked…
– Tényleg? – csillant fel a lány szeme a halvány reménysugár hatására.
– Igen. Képtelen haraggal a szívében élni.
A lány lemondóan sóhajtott.
– Ma is olyan merev, és rideg volt velem. Mintha nem is emberből lenne…
– Akkor igyekezned kell. Nem sokára úgy megy el melletted, mintha sosem ismert volna. Ha nem ezt akarod, tenned kell ellene.
– De mit tehetnék?
– Harcolj érte. Ő már megvívta a csatáit érted. Most tart ott, hogy lebeszélje magát rólad.
– Hogyan harcoljak? Nincs semmi ötletem… Próbáltam beszélgetni vele, de annyira távolságtartó…
– Kezdetnek megteszi. Sok türelemre és kitartásra lesz szükséged. Kemény dió, de nem lehetetlen visszaszerezni. Nagyon megbántottad az érzéseit…
– Tudom… – hajtotta le a fejét a lány, majd felemelte a tekintetét a nőre. Szemeiben könny csillogott:
– Miért segítesz nekem?
– Mert boldognak akarlak látni bennetek. És mert kevés olyan ember van, aki őszintén beszél a hibáiról. Nem keresett mentséget, nem mentette fel magát. Mindenről tárgyilagosan mesélt. A veled kapcsolatos érzéseiről is… Nagyon fontos vagy neki. Még ha nem is mondja…
A lány gyengén elmosolyodott. „Szóval vannak még érzései velem kapcsolatban…” A nő sejtette, mire gondol. Biccentéssel jelezte, jól gondolkodik. A lány sóhajtott egy nagyot, majd kimondta:
– Csak azért jöttem össze a másik sráccal, hogy féltékennyé tegyem…
– Rossz ötlet volt. Ilyenekkel csak elijeszted. Amúgy is gátlásos és félénk, ha érzelmekről van szó.
– Tudom… már rájöttem…
– A kulcs hozzá az őszinteség, a türelem és legfőképp a szeretet.
– Hogyan, mikor annyira kimért, hideg és nem enged közel magához? Ráadásul nagyon távolságtartó… – kérdezte kétségbeesetten a lány. A nő elmosolyodott, mielőtt válaszolt volna:
– Igen, ez ismerős… Ezzel védekezik a csalódások ellen. Ezért kell türelmesnek lenned. Időbe telik, mire át tudod törni a falat, amit maga köré vont… Nem szabad feladnod az első nehézségnél, mert akkor csak elveszíted. Észre fogod venni, hogy akar téged, még ha ezt nem is fogja látványos formában kimutatni. Koncentrálj az apró, ám annál nyilvánvalóbb dolgokra.

A nő heteken keresztül beszélgetett a lánnyal, ellátta tanácsokkal, ötleteket adott neki, hogyan tud fokozatosan közelebb kerülni ismét a férfihoz. Türelemre, óvatosságra és kitartásra ösztönözte.
– Látszik, hogy nem ismered, csak a felszínt karcoltad meg, de nem jutottál el a lelke mélyére. Sosem volt hűtlen hozzád, még ha olykor úgy is tűnt neked. Ezért mondtál fel?
A lány nem szólt, csak lemondóan bólintott.
A nő tisztában volt kettejük egymáshoz való viszonyával. A férfi folyamatosan mesélt a kételyeiről és az érzéseiről, mikor mi kavarta fel a lánnyal kapcsolatban. A lány ugyanígy beszámolt arról, hogyan érezte magát, amikor összefutott a férfival, és váltottak pár szót. Két szemszögből látta a történéseket, így mindig objektív tudott maradni. Amikor ideje engedte a gyerekek mellett, elhívta a férfit vagy a lányt beszélgetni. A férfit egy évtizede ismerte már, tudta, mennyire ügyetlen a szerelmi kapcsolatok terén, viszont becsülte őszinteségéért, egyenes jelleméért és kiváló kritikai érzéke, valamint problémamegoldó képessége miatt. Amikor tanácsra volt szüksége, mindig a férfihoz fordult, aki gyorsan átlátta a helyzeteket, és pontosan vázolta a lehető legjobb megoldást egy-egy problémára. Mindig ott volt mellette, amikor szüksége volt rá.

Teltek a napok, hetek, hónapok. Úgy tűnt mindkettőjük számára, túl vannak a másikon. Valójában mélyen, legbelül hiányolták a másikat, csak ezt önmaguk elől is nagyon jól titkolták. Kellemesen langyos tavaszi nap volt, amikor a véletlen egymás útjába sodorta őket. A találkozás felzaklatta őket. Bármennyire el akarták kerülni egymást, ez nem sikerült. Folyton egymás közelébe sodródtak. Ez alaposan elrontotta a jókedvüket. Végül a lány erőt vett magán, és amikor a férfi egy félreeső helyen álldogált egyedül, odament hozzá. Határozottan. Mindent egy lapra tett fel. Úgy gondolta, nincs veszíteni valója. Megállt a férfi előtt, és próbálta megfogalmazni, mi foglalkoztatja. Ekkor már jó ideje másik cégnél dolgozott. Jó páran próbálták meghódítani. Sikertelenül.
A lány lehajtott fejjel állt a férfi előtt, és halkan, alig hallhatóan megszólalt:
– Előled menekültem el… féltem az érzéseimtől… zavart az átható nézésed…
– Ne haragudj, de nem értem, amit mondasz…
A lány felemelte a fejét, arcát könny áztatta, a haja kócos volt. Megismételte:
– Előled menekültem el… mert… szerelmes vagyok beléd… de…
– Még mindig nem értelek…
A lány szinte már kiabált, amikor harmadszor is elismételte a mondandóját:
– Előled menekültem el! Féltem az érzéseimtől, zavarban voltam az átható nézésedtől, mely a lelkem mélyére látott. Azért, mert… szerelmes vagyok beléd!
A férfi nem jutott szóhoz. Erre várt azóta, mióta megismerte a lányt. De most nem tudott ezzel a vallomással mit kezdeni. Ő még mindig úgy tudta, a lány boldog kapcsolatban él. Ez a hirtelen kitörés a lány részéről megrémisztette.
– Ezt… meg kell emésztenem… – válaszolta csendesen. Sarkon fordult, és otthagyta a lányt a kétségbeesésével együtt. Rengeteg dolog kavargott benne, miközben csendesen, észrevétlenül átosont a városon a vasútállomásig. Minél messzebb akart lenni a lánytól.

Pár órával később a barátjánál üldögélt, és a válaszára várt, miután elmesélte, mi történt a rendezvényen. A nő elgondolkodva kortyolgatta a kávéját, mielőtt válaszolt volna. Végül kibökte:
– Túl agyalod. Már megint. Add meg neki az esélyt. Ebben a történetben mindketten hibásak vagytok. Apropó, bocsánatot kértél már tőle?
– Nem. Még nem.
– Akkor ideje lenne rászánnod magad. Jobb később, mint soha…
A férfi bólintott. Megköszönte a tanácsot, és hazaballagott. Az elkövetkező napokban folyamatosan gondolkodott, mi lenne a helyes döntés.

A lány ugyanígy bekuckózott otthon, és próbálta megérteni a férfit. Sikertelenül. A barátai szerint el kellett volna felejtenie a férfit, és valaki mást keresni magának. Amikor már rászánta volna magát, üzenetet kapott tőle Facebookon. Találkozóra hívta. A szíve majd kiugrott a helyéről örömében.
A férfi hátradőlt a széken, miután elküldte az üzenetet. Innentől már a lányon múlott, hajlandó-e találkozni vele. A válaszra egy napot kellett várnia. A lány egy rövid választ küldött: Igen.

Mindketten izgatottan várták a napot. Rengeteg reményt fűztek hozzá. Mindketten tudták, most dől el végérvényesen a kapcsolatuk sorsa. Ahogy közeledett az időpont, úgy lettek egyre izgatottabbak.
A parkban, ahol találkoztak, alig voltak. A lány örült a férfi közelségének. Próbálta áttörni a falat, amit a férfi maga köré vont. Kedvesen érdeklődött, mi van vele, és miért tűnt el. A férfi udvariasan válaszolt a kérdésekre, de nem kívánt megnyílni a lány előtt. Ám a lány nem hagyta annyiban a dolgot. Aggódott a férfiért. És ennek hangot is adott, viszont a férfi mogorván próbálta lezárni a beszélgetést. A lány mégis tovább ostromolta. Nem engedett a férfinak. Megérezte, hogy a férfi védelme jelentősen meggyengült. Próbálta rávezetni, hogy ideje új esélyt adniuk maguknak. Próbálta kipuhatolni, mit szólna a férfi egy közös programhoz a parkon kívül. Sikerült kihúznia belőle, hogy a hétvége folyamán nem dolgozik.
– Van jobb dolgunk is, nem? – kérdezte kedves hangsúllyal. A férfinél ekkor szakadt el a cérna.
– Mit érdekel, mit csinálok a hétvégén? Te úgyis a barátoddal töltöd az idődet!
A lányt meglepte a férfi váratlan, heves kirohanása. Ekkor értette meg igazán, a férfit mennyire zavarja a tudat, hogy mással jár. Ennek ellenére nem hagyta magát elbizonytalanítani. Ennél jobb alkalom nem adódott, hogy tisztázza vele a dolgokat. Kedvesen elmosolyodott, közelebb lépett a férfihez, és mélyen a szemébe nézett.
– Igen. A barátommal töltöm… aki itt áll előttem…
A férfi láthatóan összezavarodott. A lány még egy lépést tett felé. Gyengéden megfogta a kezét. Érezte, mennyire remeg a férfi. Ekkor tudatosult benne, milyen erős érzelmek tombolnak a férfiban, aki mindezt igyekezett leplezni.
– Ez… Ez miattam van?…
– Igen… – rántotta el a kezét a férfi.
– Most már nem kell titkolnod… – emelte fel a tekintetét a férfi kezeiről. A férfi értetlenül nézett rá.
A lány lábujjhegyre állt, és finoman szájon puszilta. A puszi után zavartan felnevetett, lesütötte a szemeit, és láthatóan elpirult. A férfi hitetlenkedve nézett rá, mégis ösztönösen magához húzta a lányt, és megcsókolta. Nem gondolkodott, nem agyalt, csak cselekedett, ahogy az érzelmei diktálták. Szorosan ölelte a lányt, aki érezte, hogyan válik egyre nyugodtabbá a férfi.
A csók után kézen fogva sétáltak a városban. A lány javaslatára beültek egy csendes cukrászdába beszélgetni. Sok mondanivalójuk volt egymásnak.
– Előre bocsátom, nem vagyok jó ebben… – mondta a férfi.
– Miben? – kérdezte kedvesen a lány.
– A randizásban. Mindig bénázok…
– Nem is kell jónak lenned – nevetett fel vidáman a lány: -Elég, ha önmagadat adod. Sokszor tapasztaltam, mennyire tudsz izgulni, viszont pont emiatt tudom biztosan: Őszinte vagy. És nekem ez a legfontosabb.
Újabb puszit nyomott a férfi arcára. Bár a lányon nem látszott, izgult, hogyan fog sikerülni a randijuk, és tisztázni tudnak-e mindent. A lány máglyarakást rendelt, a férfi tiramisùt. Mellé gyümölcslevet ittak. A lány kicsit kivárt, próbálta rendezni a gondolatait, a férfi nem siettette, tudta, milyen nehéz egy fontos beszélgetés előtt összerendezni a gondolatokat.
A lány nagy levegőt vett, mielőtt belekezdett volna a helyzet tisztázásába.
– Igen, összejöttem mással. Jó is volt. Egy darabig. De valami hiányzott… pontosabban valaki… Olyan hirtelen tűntél el… Azt vettem észre, hogy sehol nem lehet megtalálni, nem lehet látni… Egyre jobban hiányoztál, a kapcsolatomban nem voltam boldog, így végül szakítottam a barátommal. Mikor ismét egyedül maradtam, igyekeztem tisztázni magamban, mit érzek irántad.
A férfi csendben hallgatta a lány beszámolóját. A lány maga elé meredt, és a homlokát ráncolva koncentrált a fontos dolgokra. A férfi nem bírta megállni mosolygás nélkül a lány grimaszolását. A lány felnézett, és folytatta:
– Rájöttem, fontosabb vagy számomra, mint azt korábban hittem. Ezért próbáltam felvenni veled a kapcsolatot. Sikertelenül. Ez nagyon elbizonytalanított. Aztán amikor múltkor összefutottunk, próbáltam elmondani, mit érzek irántad, de annyira távolságtartó, hideg és rideg voltál, hogy azt gondoltam, nincs értelme harcolnom érted… Próbáltam egyértelműen a tudtodra adni, milyen érzések kavarognak bennem, ám profi módon leszereltél. A fal, amit magad köré vontál, áthatolhatatlan volt számomra. Feladtam, hogy bármivel is meggyőzzelek. El akartalak felejteni. Így felmondtam. Az állandó közelséged zavaró volt számomra.
– És mi változott?
– Segítséget kaptam. Vagy ha úgy jobban tetszik, használati utasítást veled kapcsolatban. Valaki megsúgta, mit kell tennem. Egyértelműen rávilágított arra, mennyire félreismertelek.
– Ki volt ez a jótevő?
– Én – ült oda hozzájuk a nő: -Nem bírtam nézni, mennyire szenvedtetek egymás nélkül. Egyértelmű volt, hogy elemi erejű vonzalom van köztetek. És te már megint elügyetlenkedted… Ha nem avatkozom közbe, sose békültök ki. Pedig jól mutattok egymás mellett. Látni rajtatok, mennyire odáig vagytok egymásért.
Mindketten elmosolyodtak, és köszöntet mondtak a nőnek, aki mindössze annyit kért, vigyázzanak egymásra. A lányt türelemre intette, a férfit arra biztatta, mutassa ki gyakrabban az érzéseit, ne féljen a csalódástól és a visszautasítástól. A lánynak annyit mondott, mielőtt elköszönt tőlük:
– Sose feledd, hűséges és megbocsátó. Mély érzésű, ragaszkodó csak néha noszogatni kell. Te meg ne félj kimutatni, mit érzel – fordult a férfi felé.
– Megígérem, úgy lesz.
– A problémákat közösen kell majd megoldanotok. De mennem kell, várnak a gyerekek. Sziasztok!
– Szia! – búcsúztak el tőle. A „randi” után mint két kamasz, úgy andalogtak a városban. Este egy csendes vendéglőben vacsoráztak, majd egy kis motelben töltötték az éjszakát. Fokozatosan ismerték meg egymást az elkövetkező időszakban. Minden nap megerősítette őket abban, a másik az igazi a számukra. Minden hibájával és hiányosságaival együtt. A tolerancia, a türelem és a köztük lévő harmónia átsegítette őket a nehéz pillanatokon. Valamint a barátok segítsége. Folyamatosan harcoltak egymásért, és mindig rászánták az időt arra, hogy újra és újra meghódítsák a másikat…