Írtak mostanában kézzel bármit is? Nem? Pedig jó móka, és sok szempontból hasznos. Ebbe most nem mennék bele, erre ott vannak a különböző szakemberek, hogy miért hasznos mind az agy, mind a kéz számára a kézzel történő írás. Főleg a folyóírás, amit közel húsz éve nem csinálok. Talán van is már annyi ideje, talán több is. Sőt, biztosan hosszabb ideje nem alkalmaztam már a folyóírást. Amikor írok, kombinálom a betűket, így megalkotva a csak rám jellemző írás stílust. Vannak betűk, amiket nyomtatottan írok a papírra, másokat az általános iskola alsó tagozatában megismert módon kanyarítom oda. Mindig, mikor visszanézem az írásomat, érdekes, kacifántos egyveleget látok.
De momentán nem erről akarok értekezni. Manapság az emberek döntő többsége pötyög valamilyen eszközön. Én is. Főleg asztali számítógépen, szövegszerkesztőt használva. Előnye a gyors és könnyű javíthatóság, hátránya, hogy sokszor olyankor ugrik be egy-egy jó gondolat, amikor nem vagyok gép közelben. Okos telefonom meg nincs. Így marad a füzet és a toll. Átlagban kb. napi fél órám van arra, hogy ezzel az elavultnak tűnő módszerrel írjak valamit. Pedig valójában egyáltalán nem avult el, csak az emberiség nagy része kényelmes.
Mivel elég sok elektromos kütyü áll a rendelkezésünkre, így nem csoda, hogy sok országban már megkezdték az oktatás reformját, és kézírás helyett gépírást oktatnak. Ennek hátránya, hogy a mostani gyerekek nem fognak tudni helyesen írni, mivel a szövegszerkesztő funkció vagy javítja automatikusan, vagy jelzi a hibás szavakat. (Nekem sem tökéletes a helyesírásom) Másik hátránya, hogy bár pötyögésben már nagyon jó az X generáció, de az Y és a Z generáció már eleve ebbe születik bele. Pár éve olvastam egy cikket, ami a mai brit fiatalokról szólt. Végeztek egy felmérést a szigetországban, és az az eredmény született, hogy a fiatalok gyakorlatilag mindent pötyögve szerveznek meg, bármiről legyen is szó. Az olvasást sok esetben mellőzik, pedig egy jó könyv sokkal jobb szórakozást nyújt, mint egy film. Ráadásul a pötyögés miatt élőszóban nem tudnak semmit jól megfogalmazni, olyankor csak hebegnek-habognak. (Ez sok politikusra is jellemző) Egy egyszerű, vagy bővített mondatot nem tudnak megalkotni, többszörösen összetett mondatokat meg pláne nem, mert nem használják a legalapvetőbb kommunikációs csatornát, az élő beszédet. A folyamatos, folyékony beszéd is komoly kihívás elé állítja az embereket, sok esetben nem képesek értelmezni mindazt, amit meg kell fogalmazniuk, vagy éppen meghallgatniuk.
Jómagam szeretek olvasni. 2015. végén kattantam rá ismét az olvasásra, azóta jó néhány könyvet kivégeztem már. Főleg sci-fi-t olvasok, de a klasszikus történeteket is szeretem. Kedvencem lett például Sherlock Holmes, és szerintem Guy Ritchie a 2009-es filmben jól nyúlt a karakterhez. Douglas Adams könyveire is rákattantam a stílusa és a társadalom kritikája miatt. Csak túl kell látnunk az abszurdnak tűnő helyzeteken és jeleneteken.
Ideje visszatérni a kézírásra eme kis kitérő után. Próbáltak már tollal írni valamit egy zötyögő, zakatoló vonaton, vagy egy kátyúkon keresztül robogó buszon? Nem? Próbálják ki. Nem egyszerű dolog kompenzálni a vonat zökkenéseit, miközben az ember éppen benne van egy jó kis történetben, és folytatná az események megírását, hogy minél előbb elérjen a történet végére.
Az ember fejében ott van a cselekmény, és a jobbnál jobb megfogalmazások, amik viszik előre a történéseket, cselekedteti a karaktereket. A vonat közben robog, zakatol, döccen, ahogy A-ból B-be halad néhány megálló érintésével. Az embernek akkor van egy kis mázlija, ha fülkés a kocsi, és rendelkezésére áll egy nagyobb asztalka, ahol viszonylag stabilan tud írni, függetlenül a vonat döccenéseitől, gyorsításától, lassításától, és a váltók okozta kilengésektől. Spirálfüzet használata esetén kicsit jobb a helyzet, az ember kényelmesen félbe tudja hajtani a füzetet, így stabilabb lesz, és a füzetet az ölében tartva is relatíve kényelmesen tud írni.
Vajon mennyire lehet furcsa látvány egy felnőtt ember a kezében tollal és füzettel, ahogy elmélyülten ír valamit? Szerintem a mai viszonyokat figyelembe véve nagyon is kitűnik a többi utas közül. Tapasztaltam már ismerőseim részéről is, ahogy csodálkozva néztek rám, miközben a füzetem lapjain kibontakoztak egy romantikus történet eseményei a tollam által a papírra rögzített betűk nyomán. Viszont figyelmemet annyira lekötötte a történet cselekményének bonyolítása, hogy nem foglalkoztam azzal, ki mennyire tart emiatt különcnek, vagy különösnek.
Amikor az ember a fantáziájára bízza magát, és papírra veti az elképzeléseit, alaposan megdolgoztatja az agyi idegpályákat, miközben összehangolja a kéz mozdulatait, és megalkotja a szükséges betűt. Emlékeznek rá, hogy gyerekként milyen jó móka volt esős, rossz időben elővenni egy írólapot, vagy egy rajzlapot, és csakúgy rajzolgatni, firkálgatni? Ugyanez a helyzet az írással is. Az alkotás öröme járja át az embert. Amikor szabadjára engedheti a szellemét, és a fantáziáját. Megteremti saját, különálló világát, ami a valóságon túl létezik. Olyan ez, mint amikor az ember saját kútfőből mond mesét a gyerekeknek. És közben óhatatlanul visszanyúl saját gyermeki énjéhez. Aki lovag, nindzsa, vagy bármi más akart lenni.
Megfigyelték már például, hogy a gyermekek olykor milyen ösztönösen bölcsek? Nem bonyolítják túl a dolgokat, csak mindent a saját, egyszerű kis világukra vonatkoztatnak. A meséket is. Fogják és belehelyezik magukat. Ezt minden olyan dologgal eljátsszák, ami számukra fontos.
Tudom, a papírgyártás fák kivágásával jár, ami tovább növeli a globális felmelegedés hatását. Viszont a toll sercegése a papíron olyan, amit semmilyen modern technika nem tud leképezni. Sajnos más okokból is nagyon sok fát vágnak ki, elpusztítva ezzel az ott lévő ökoszisztémát, lecsökkentve az ott élő állatok életterületét. Mindezt miért? Pénzért, hatalomért, illúzióért?
Mi lenne, ha játszanánk egy egyszerű kis játékot? Mindenki, aki olvassa eme írást, ültessen egy fát. Lehet alma-, körte-, barack-, cseresznye-, meggy, bármilyen. Ami neki tetszik. Oda, ahova akarja. A kertjébe, az udvarába, vagy éppen a lakótelepi háza közelébe. Vajon hányan fogják ezt megtenni? Szerintem nem sokan. Mert macerásnak fogja gondolni. Meg tudjuk még menteni a bolygót, vagy a Kölcsönkapott Földet már végleg elpusztítottuk? Remélem, még nem.
Elég jól elkanyarodtam az alap témától. Na mindegy. Ilyen, amikor az ember elkezd valamit, és egy csomó hatás miatt rengeteg kitérőt, vagy kacifántosan kanyargós okfejtésekbe kezd bele, abban a reményben, hogy az bárkit is érdekel. Pedig lehet, éppen halálra untatja vele az olvasót.
Csak úgy, a móka kedvéért vegyenek elő egy papírlapot, egy tollat, és írjanak valamit, ami az eszükbe jut, vagy ami foglalkoztatja önöket. Nem, a bevásárló lista nem jó. Üljenek le, amikor hazaérnek a munkából, iskolából, edzésről, és írják meg, milyen volt a napjuk. Milyen dolgokat csináltak, mit éreztek a nap folyamán, volt-e bármi olyan dolog, ami miatt rácsodálkoztak a világra.
Ne miattam tegyék meg, maguk miatt. És figyeljék meg, milyen hatást vált ki magukból az írás. Amikor a betűket kanyarítják a papírra, hogy abból szavak, majd mondatok legyenek. A mondatokból bekezdések. Annyit írjanak, amennyit jónak látnak. Vagy írják meg a párjuknak, mennyire nagyra értékelik, fogalmazzák meg, milyen dolgok miatt hálásak neki, miért örülnek, hogy önöket választotta. Tudassák vele. Mintha először próbálnák meghódítani őt. Vajon milyen dolgok fognak megfogalmazódni magukban? Milyen dolgokat vesznek észre a párjukban, amit már rég elfelejtettek? Az nem számít, mióta vannak együtt. Csak tudassák vele. Így. Írásban. Kézzel és tollal. Ennyit akartam.
Köszönöm a figyelmet!
